Sztojka Attila alelnökké választása magáért beszél

MH/ MTI
2024. április 5. péntek. 19:15

A kormánybiztos, a Fidesz parlamenti képviselője az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva hangsúlyozta, négy évre szóló új tisztsége nagy lehetőség arra is, hogy a Magyarországon bevált jó gyakorlatokat megismertesse más országokkal.

Az IRU, az egyik legszélesebb körben ismert és elismert, 1971-ben alakult nemzetközi roma szervezet, ENSZ-akkreditációja és 58 tagországa van, Európától Dél-Amerikáig és Ázsiáig – közölte Sztojka Attila. Hangsúlyozta: a kiterjedt kapcsolatrendszer miatt is fontos, hogy Magyarország képviselteti magát ebben a szervezetben.

A szövetség 12. kongresszusát Szkopjéban, Macedóniában tartották április 4–5. között. A kormánybiztos beszámolt arról, hogy ismertette a magyarországi, hátrányos helyzetű embereket érintő jó gyakorlatokat, hozzátéve, a szegénység elleni küzdelemről, a romák integrációját segítő lépésekről elismerően szóltak a jelenlévők.

Elmondta azt is, hogy alelnökké választásával két fő terület került hozzá: az egyik a szociális gazdaság és a gazdasági együttműködés erősítése a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának elősegítésére, a másik a romani nyelv ápolása, írott formában megjelenésének előmozdítása a tagországokban.

Általános elnökhelyettesként fontos feladata lesz a szervezethez tartozó kabinetek munkájának szervezése, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, megerősítése is – tette hozzá.

Sztojka Attila céljának nevezte, hogy a magyar roma civil szervezeteknek, nemzetiségi önkormányzatoknak legyenek nemzetközi kapcsolatai, és ezek segítségével széles körben bemutathassák Magyarország értékeit.

Írta a Magyar Hírlap