Van egy torrent, amit már 20 éve töltenek le az emberek

A The High Chaparral nevű amerikai western-sorozat egyik epizódja már 20 éve folyamatosan elérhető a Pirate Bayen. A világ legrégebbi torrentje még ennél is idősebb.

Idén már 21 éve annak, hogy a világ legismertebb torrent oldala, a Pirate Bay megjelent az interneten. A Facebook akkor még nem is létezett, YouTube-on sem lehetett videókat nézni, a mai értelemben vett okostelefonok pedig még hírből sem voltak ismertek. Akkoriban a tartalomfogyasztás leginkább offline zajlott, de a torrent oldal megjelenése már jelezte, hogy a dolgok változóban vannak.

A BitTorrent technológia mindezt katalizálta: a Pirate Bay képes volt olyan tartalmakra kiterjeszteni a kínálatát, mint például a filmek vagy a tévéműsorok digitális változatai. Azóta több mint két évtized eltelt, és a legtöbb tartalom, amit akkoriban le lehetett ölteni, ma már nem elérhető. Ennek legfőbb oka az, hogy a BitTorrent megköveteli, hogy legalább egy ember a teljes fájlt rendelkezésre bocsássa, amit két évtizeden át nehéz magvalósítani. Ennek ellenére néhány torrent mégis kiállta az idő próbáját – írja a TorrentFreak, felidézve a High Chaparral amerikai western-sorozat egyik epizódját, melynek torrentje már 20 éve aktív. A hozzá tartozó fájlt eredetileg 2004. március 25-én töltötték fel, és azóta is elérhető – jelenleg négyen vannak, akiknél ott van a teljes epizód.

Classic TV Theme: The High Chaparral (David Rose)

This 1967 series from the creator of Bonanza had a very respectable four-season run. The theme was by David Rose, whose other Western themes included ‘The Monroes’ and his biggest Western success, ‘Bonanza’. The opening and closing music didn’t change much until the last season when the arrangements were freshened up a bit.

Az epizód valószínűleg azóta önálló életre kelt, vagyis azért elérhető még mindig, mert mostanra ez lett a legrégebbi torrent, és szeretnék a felhasználók ezt a státuszt fenntartani.

De vannak más torrentek is, amelyek a mai napig elérhetők. Az egyik ilyen a nyílt forráskódú szoftverek mozgalmát bemutató dokumentumfilm, a Revolution OS, ami 2004. március 31-én került fel a kínálatba. Ezt jelenleg több mint 30 felhasználó seedeli.

Az interneten lévő legrégebbi torrent egyébként a The Fanimatrixhoz kapcsolódik.2003-ban került fel az interentre, és ma is több mint 100-an osztják vissza.

No Title

Fan made short film based on The Matrix

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG