„Ittas lehetett, jóindulatú gyereknek ismerem” – mondta ismerőse a cserhátsurányi férfiről, aki terrortámadással fenyegetőzött
Azzal hívta fel a rendőröket, hogy lelövi őket és felrobbantja a saját házát. Terrorfenyegetéssel vádolja…
Azzal hívta fel a rendőröket, hogy lelövi őket és felrobbantja a saját házát. Terrorfenyegetéssel vádolja és két évre börtönbe küldené az ügyészség azt a cserhátsurányi férfit, aki tavaly szeptemberben telefonált többször is a rendőrségre. A férfi többek között azzal fenyegetőzött, hogy ha nem jönnek ki és lövik le, akkor ő nyit tüzet. Azzal is fenyegetőzött,…
„Vitézy Dávid egy okos fiú, csak ne bízzunk rá közpénzt” – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester a Telexnek adott interjúban. Szerinte nyilvánvaló, hogy Vitézy indulása a Fidesz érdeke, ezt azért is gondolja így, mert neki hangfelvétele is van arról, hogy a Fidesz épp felméri, visszaléptessék-e Szentkirályi Alexandrát Vitézy javára. Karácsony szerint Vitézy „nagyon hamar lement…
Az izraeli kormányfő szerint „éppen így néz ki az új antiszemitizmus, amely a nyugati egyetemi kampuszokról a hágai bíróságra költözött”. „A hágai ügyész abszurd és hamis kérése egész Izrael ellen irányul” – fogalmazott az X-en megjelent üzenetében Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, arra reagálva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes…
Több megyében is kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetést rendeltek el. Hétfő estig többfelé fordulhatnak elő zivatarok az országban, nagyobb valószínűséggel a középső, illetve az Északi, északkeleti országrészben. Ezekben a járásokban egyes fokozatú, citromsárga riasztás van érvényben zivatarok veszélye miatt. Helyenként intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak jégeső, viharos széllökés, illetve felhőszakadás kíséretében. Estétől, késő estétől kevesebb helyen várható…
Szerdán befutott az Android 15 második bétája, fedélzetén néhány fontos biztonsági funkcióval, melyek a jövőben sokak adatait védheti meg az illetéktelenektől. Az újdonságokat az I/O fejlesztői konferenciáján mutatta be a Google. Az egyik ilyen új funkció neve Theft Detection Lock (magyarul majd bizonyára: Lopásérzékelő zár), és azt a célt szolgálja, hogy semmi esetre se tudjon…
Öten az RX1, ketten az RX3 géposztályba neveztek be a szezonnyitóra. Többen hétvégén Máriapócson készültek fel, ahol egy korábban vb-n szereplő Renault Megane is rajthoz állt.
Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet. A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött – mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az…
Sajtóhírek szerint a Szpartak Moszkva 80 millió forintot fizethetett a Fradinak a szerb szakemberért.
Az első hét végére egyre furcsább lett a cannes-i filmfesztivál hivatalos programja. Nagy díjesélyessé lépett elő egy nővé operált drogbáróról szóló musical, miközben Cate Blanchett Angela Merkelt idézi meg maszturbáló élőhalottaktól körülvéve. Varga Ferenc, Onozó Róbert (Cannes) Jórgosz Lánthimosz és Emma Stone agyba rúgása után azt gondoltuk, ennél már nem válhat furábbá az idei cannes-i…
Délelőtt már Ausztriában járt, Bécs felé tartott. Vasárnap késő este Komáromból indult el és ma dél környékén már Ausztriában járt, Bécse fele tartott az MS Heidelberg névre hallgató szállodahajó, amely érintett volt a verőcei hajóbalesetben – derül ki a Schiffsradar adataiból. Annyi biztos, hogy a hajó a kapitánya nélkül ment tovább, őt ugyanis őrizetbe vette…