Örményország visszaad négy határmenti falut Azerbajdzsánnak

A felek négy szakaszban rendeznék határvitáikat.

Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy, határmenti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken Aykhan Hajizada, az azeri külügyminisztérium szóvivője az X-en.

A tisztségviselő szerint a négy település a kilencvenes évek óta állt örmény ellenőrzés alatt. A falvak visszatérését a szóvivő régóta várt történelmi eseménynek nevezte.

Az örmény külügyminisztérium közleménye szerint a két ország előzetes megállapodást kötött határvitájuk négy szakaszban történő rendezéséről. Azerbajdzsán korábban leszögezte: a négy falu visszatérése szükséges előfeltétele a békemegállapodásnak.

A megállapodás az említett települések hovatartozásáról a Reuters szerint az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy a két oldal haladást ért el a megbékélés felé.

Azerbajdzsán tavaly ősszel egynapos villámháborúval foglalta vissza a Szovjetunió 1991-es összeomlását megelőző évek óta vitatott hovatartozású – addig többségében örmények lakta, de nemzetközileg Azerbajdzsán részeként elismert – szakadár Hegyi-Karabahot, ahonnan az örmény lakosság szinte egésze elmenekült az offenzívát követően.

Saját Erdélyének elvesztése után születhet újjá Örményország

Azerbajdzsán villámháborúban visszafoglalta a kaukázusi országhoz tartozó, 30 éven át örmény kézen lévő, örmény többségű Karabahot. Bár a terület elvesztése fájó sebet ejt az örmények lelkében, a kapituláció után új startot vehet az egykori szovjet tagköztársaság.

Nyitóképünkön azerbajdzsáni katonák nemzeti zászlót visznek az azeri fővárosban, Bakuban a hegyi-karabahi háborúban Örményország fölött aratott azerbajdzsáni győzelem első évfordulójának alkalmából 2021. november 8-án.

HVG