„Kaotikus” Q1 után lett második Perez

Sergio Perez Max Verstappen mögött másodikként végzett a Kínai Nagydíj időmérőjén. A mexikói pilóta a magyar idő szerint kora reggel rendezett sprinten dobogón zárt, de az időmérő első szakaszában a kieséstől sem állt messze:

„Nagyon feszült volt, majdnem kiestem a Q1-ben” – kezdte értékelését a Red Bull pilótája. „Egy Williams mögé kerültem, ezért fel kellett adnom a körömet. Visszajöttem, és az új, friss gumikkal éppen csak továbbjutottam tizenötödikként. Nagyon kaotikus kezdete volt ez az időmérőnek.”

Azonban ezt követően a mexikói magához tért, és visszakerült a mezőny elejére: „A Q2 sokkal egyértelműbb volt, meg tudtam jobban érteni az egyensúlyt. Sokat fejlődtünk ebben a szakaszban, de a végén nem volt elég ahhoz, hogy elkapjuk Maxet. Viszont ez egy hatalmas teljesítmény volt a csapattól, mert a pálya sokat változott, az autó is más lett ahogyan alkalmazkodtunk a körülményekhez, úgyhogy remélhetőleg ez kifizetődő lesz holnap.”

„Igazából minden megtörténhet holnap. Küzdeni fogok, jó lesz a ritmusunk. Ma megmutattuk, hogy jó tempónk van hosszú etapokon, úgyhogy várom a holnapot” – összegzett Perez, aki vasárnap 15 pontos hátrányából igyekszik majd valamennyit lefaragni Verstappennel szemben.

formula.hu