Ez a fogyás legegyszerűbb receptje, már be is van bizonyítva

A kalóriabevitel csökkentésének egyik legegyszerűbb módjához elég az órát figyelni – mutat rá egy friss vizsgálati eredmény.

Egy új tanulmányban az időkorlátozott étkezést (TRE) vetették össze a normál étkezési mintázattal (UEP). Mint kiderült: a legnagyobb különbség a kalóriabevitel csökkenésében van. A Johns Hopkins Egyetem (JHU) szakemberei által vezetett kutatócsoport 41 felnőtt embert vont be a vizsgálatokba. Ők elhízástól szenvedtek, vagy cukorbetegek voltak.

Az alanyokat ezután TRE/UEP-csoportokra bontották, és mindenkihez illesztettek egy izokalorikus – kalóriaillesztett – étrendet.

Az eredmények alapján valamennyi csoportnál jelentős fogyás volt megfigyelhető. A TRE-csoport átlagosan 2,3, míg az UEP-csoport 2,6 kg-ot adott le – előbbiek délután 1 óra előtt vitték be a legtöbb kalóriát, míg utóbbiak az este folyamán.

Maga az időkorlátozott étkezés – a normállal szemben – nem járult hozzá a fogyáshoz és a vércukorszintre sem volt hatással. Ez arra enged következtetni, hogy a korábbi vizsgálatokban a kalóriabevitel csökkenése lehetett bármilyen hatása a TRE-nek – összegeznek a kutatók az Annals of Internal Medicine folyóiratban publikált tanulmányukban.

A Science Alert megjegyzi: a TRE-csoport egy tízórás intervallumban ehetett (reggel 8 és délután 6 között), míg az UEP-et követők reggel 8 és éjfél között étkezhettek.

A kutatók szerint az eredmények arra utalnak, hogy ha a táplálékfelvétel az egyes csoportok között össze van hangolva, és a kalória is állandó szinten van tartva, az időkorlátozott étkezés önmagában nem fokozza a fogyást – közvetlenül. Abban azonban segíthetnek, hogy az emberek csökkenteni tudják a napi kalóriabevitelüket.

Ez ugyanis sokkal könnyebb módszer lehet, mint a kalóriák számolgatása: elég csak azt figyelni, hogy mikor lehet enni, és mikor nem.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG