A fő lengyel ellenzéki párt a migráció leállítását ígéri

MH/ MTI
2024. április 27. szombat. 22:39

A konferencián – amelyen eddigi EP-képviselők és szakértők is részt vettek – Jaroslaw Kaczynski pártelnök, Mateusz Morawiecki és Beata Szydlo volt kormányfők szólaltak fel.

Jaroslaw Kaczynski egyebek mellett arról beszélt, hogy az EU-ban meg kell állítani „minden őrült migrációs kezdeményezést, a migrációs paktumot”. Aláhúzta: a lengyeleknek joguk van biztonságos országban élni, ahol „a lengyel kultúrából, a keresztény kultúrából eredő szabályok érvényesek”. Bírálta, hogy az új uniós migrációs csomag a külföldiek kényszeráthelyezéséről is szól.

Az uniós alapszerződések módosítását célzó, az EP-ben tavaly novemberben már megszavazott tervezet kapcsán Kaczynski elmondta: megvalósítása Lengyelország szuverenitásának részleges elvesztését eredményezné.

Az úgynevezett zöld megállapodásról kijelentette: jelenlegi formájában „gyakorlatilag a lengyel mezőgazdaság felszámolását” jelentené.

Az uniós hadsereg létrehozásának gondolatát Kaczynski „egy, csak papíron létező ötletnek” nevezte, amely „radikálisan csökkentené” Lengyelország biztonságát. Fontosnak nevezte a nemzeti védelmi képességek, valamint „az Egyült Államokkal vállalt szövetségen alapuló” NATO erősítését.

A PiS elnöke Beata Szydlo EP-képviselőt bízta meg a választási kampány vezetésével.

A kongresszus végén a párt jelöltjei aláírtak egy hétpontos nyilatkozatot, melyben arra kötelezik magukat, hogy megválasztásuk esetén érvénytelenítik az uniós zöldmegállapodást, leállítják a migrációs csomag életbe lépését, megakadályozzák az új alapszerződés elfogadását, elutasítják az euró elfogadását Lengyelországban, védeni fogják a lengyel mezőgazdaság érdekeit, megerősítik Lengyelország biztonságát, valamint „megvédik a lengyel szabadságot”.

A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartozik az EP-ben.

A négytagú lengyel kormánykoalíció tömörülései külön-külön indulnak az EP-választáson. A koalíciót vezető Polgári Platform szerdán tartotta meg kampányindító konferenciáját.

Szombaton a szintén kormánykoalíciós Baloldal frakció választási nagygyűlést szervezett. Az egyik jelölt, Joanna Scheuring-Wielgus kulturális miniszterhelyettes beszédében kijelentette: a baloldal szavatolja, hogy „a barna, radikális-konzervatív erők nem robbantják fel az EU-t”.

Az EU-tagországok többségéhez hasonlóan Lengyelországban is június 9-én tartják meg az EP-választásokat. Az országnak a következő választási ciklusban 53 mandátum jut az EP-ben. Az országos választási bizottság (PKW) összesen negyven induló tömörülést jegyzett be. Több EU-tagállamtól eltérően Lengyelország nem egyetlen választókerületet alkot, hanem felosztották 13 választókerületre.

Írta a Magyar Hírlap