Ahogyan Shakespeare óta tudjuk, a haldokló Caesar utolsó leheletével egyik gyilkosát ítélte el: barátját, Marcus Junius Brutust. „Et tu, mi fili Brute?” – „Te is, fiam Brutus?” – mondja Caesar Shakespeare Julius Caesar című darabjában.
Valójában azonban Caesar sohasem mondott ilyet, és Brutus egészen biztosan nem volt sem Caesar legjobb barátja, sem az, aki a legnagyobb árulást követte el. A legnagyobb áruló egy másik férfi volt: Decimus Junius Brutus Albinus, távoli rokona a már említett Marcus Brutusnak. Shakespeare azonban gyakorlatilag kihagyja őt a történetből, így ő majdhogynem feledésbe merült, miközben valójában ő volt az összeesküvés egyik legfontosabb résztvevője.
Shakespeare-nél két főszereplője van a Caesar elleni merényletnek: Marcus Junius Brutus és Gaius Cassius Longinus. Az író említi ugyan Decimust, de Deciusként írja le nevét, és nem játszik nagy szerepet a történetben. Azonban a gyakorta figyelmen kívül hagyott ókori forrásokból egyértelműen kiderül, hogy Decimus volt az összeesküvés egyik vezetője.
Közelebb állt Caesarhoz, mint akár Brutus, akár Cassius. Mi több, utóbbiak Caesar ellenségei voltak annak véres hatalomra jutásakor a polgárháború folyamán, s csupán a hadiszerencse változásával álltak át Caesar oldalára. Caesar megkegyelmezett és politikai tisztségeket adott nekik, de sohasem bízott meg bennük. Decimus ezzel szemben az évek során mindvégig Caesar oldalán harcolt, így a belső körébe tartozott.
Decimus jó viszonyt alakított ki Caesarral, aki nagyszerű parancsnok s maga is háborús hős volt. Decimus húszas évei közepén csatlakozott Caesar Galliában harcoló seregeihez. A mai Bretagne partjainál fontos tengeri ütközetben győzedelmeskedett, és a Gallia meghódítását jelentő, a mai Burgundia területén található Alesia ostrománál is Caesar mellett szolgált.
A későbbiekben Caesart ellenfelei Rómában igyekeztek megfosztani hatalmától, ő azonban ellenállt. Polgárháború tört ki, Decimus pedig Caesar oldalára állt. Ismét a tengeren aratott győzelmet, ezúttal Gallia földközi-tengeri partjainál. A hálás Caesar Gallia ügyvezető kormányzójává nevezte ki, míg ő maga más hadszíntereken vezette seregeit. Több mint négy év kemény harcai után Caesar győzedelmesen tért vissza Rómába Kr. e. 45-ben, oldalán Decimusszal. Miért fordult tehát Decimus mindössze kilenc hónappal később tőrrel Caesar ellen?
A jós előre látta
Rómában széles körben tartottak a temérdek hatalomtól, amely Caesar kezében összpontosult. Elméletben Róma alkotmányos köztársaság volt, a valóságban azonban évtizedek óta a katonai diktatúra határán billegett. Caesar a birodalom történelmében elsőként lett megtéve egész hátralevő életére diktátorrá, ezzel csupán névleg nem lett király. Még szeretőjéül is királynőt választott, az egyiptomi Kleopátrát. A királynő Kr. e. 44 márciusában Caesar villájában lakott Róma külvárosában fiával, aki állítása szerint Caesar törvénytelen fia volt. Mindez már túl sok volt a királyellenes hagyományokat tisztelő rómaiak számára.
Leginkább azonban a becsvágy, semmint a politikai eszmékhez való hűség fordította Caesar ellen Decimust. Levelei olyan emberről árulkodnak, akit a becsület jobban érdekelt, mint a szabadság. Arra vágyott, hogy triumphust, azaz győzedelmes katonai felvonulást vezethessen végig Rómán. Caesar ezt neki nem engedte meg, alacsonyabb beosztású parancsnokainak azonban igen. A diktátor kétségkívül odafigyelt rá, hogy apránként osztogassa a jutalmakat embereinek. Decimust egyéb módokon ugyan megjutalmazta, de ez a sértés nem hagyta nyugodni. Emellett ott volt Caesar ifjú unokaöccse, Gaius Octavius felemelkedése, aki csupán kamasz volt és katona helyett tehetséges és ravasz politikus. Decimusnak bizonyosan nem esett jól végignézni, ahogy Octavius átveszi helyét Caesar kegyeltjeként. Szintén Caesar ellene hangolhatta Decimust felesége, aki egy Caesar-ellenes családból származott.
Kr. e. 44 telén Cassius elkezdte szervezni az összeesküvést Caesar meggyilkolására. Decimushoz és Brutushoz hasonlóan Cassius is a nemesség tagja volt. Katonai karriert futott be, akárcsak Decimus, de értelmiségi is volt csakúgy, mint Brutus. Tettrekészségével Brutust is cselekvésre inspirálta. Utóbbi nem volt katona, azonban filozófusként és orátorként nagy tiszteletnek örvendett. További több mint hatvan előkelő rómaival együtt Decimus is csatlakozott a merénylet megtervezéséhez.
Vélhetően a csapdaállítás mestereként már a csatamezőn bizonyított Cassius ötlete volt, hogy Caesart a szenátusban lepjék meg. Decimus volt azonban az, aki az eseményeket mozgásba hozta, hiszen ő volt az összeesküvők közül az egyetlen, aki Caesar bizalmi köréhez tartozott – még a gyilkosság előtti este is együtt vettek részt egy lakomán. Március idusának reggelén Caesar váratlanul úgy döntött, nem megy el a szenátus gyűlésére, vélhetően az összeesküvésről szóló híresztelések miatt.
Shakespeare drámájával ellentétben egy bizonyos jövendőmondó nem csak március idusával kapcsolatban figyelmeztette Caesart, hanem a teljes, február 15-étől március 15-éig tartó időszakra vonatkozott a végzetes jóslat. Végül ennek utolsó napja is eljött. Amikor az összeesküvés résztvevői a szenátusban megtudták, hogy Caesar otthon marad, Decimust küldték el hozzá, hogy győzze meg a részvétele fontosságáról. Decimus megtette, amire kérték, és Caesar elment a szenátus ülésére, ami aztán az életébe került.
A gyilkosság után Decimus helyezte biztonságba az elkövetőket. Személyes tulajdonát képezte egy gladiátortársulat, akik egyúttal egyfajta magánrendőrségként is működtek. Ők kísérték a merénylőket a Capitolinus-dombra, és őrizték őket az elkövetkezendő feszültséggel teli napokban. Eleinte a római nép támogatta Caesar gyilkosait, mivel az alkotmányos szabadság védelmezőit látta bennük. Csak azután gondolták meg magukat, hogy látták Caesar támogatóinak erejét.
Decimus hamarosan elhagyta Rómát, és Észak-Itáliában vezetett hadjáratot a köztársaság védelmére. Másfél évvel március idusa után Decimust cserbenhagyták katonái, minek következtében ellenségei elfogták és kivégezték. Egy évvel később Brutus és Cassius csatavesztést követően öngyilkosak lettek. Octavius ezután folytatta véres útját a hatalom felé, és idővel Róma első császára lett Augustus néven.
Felmerülhet a kérdés: ha Decimus ennyire fontos szerepet játszott Caesar meggyilkolásában, miért nem vált ismertebbé az utókorban? Ez részben Brutusnak köszönhető, akinek sikerült a pozitív nyilvánosságot megnyerni magának. Barátai és családja halála után sokat javítottak imázsán műveikben, emiatt a későbbi rómaiak tisztelettel tekintettek Brutusra, ami megalapozta Shakespeare azon megállapítását, hogy ő volt „a legnemesebb római”.
Decimus esetében ilyen nem történt. Brutusszal ellentétben nem bánt jól a szavakkal, és nem voltak irodalmár tisztelői, akik elmesélték volna történetét. Szerepe azonban világosan megjelenik a kevésbé ismert ókori beszámolókban, melyek napjainkig fennmaradtak. Shakespeare nem használta ezeket, és később sem váltak széles körben olvasottá. Így lett végül Decimus Junius Brutus Albinusból Julius Caesar talán legfontosabb, de elfeledett gyilkosa.
Írta a Magyar Hírlap
