Azóta mérhetetlenül sokat változott az életünk, de Nagybaczoni Nagy Kati rendezésében maradt az eredeti történet, az eredeti musical, amely úgy modern a Magyar Színház színpadán, hogy igényes retró, illetve úgy, ahogy másképp gondolkodunk magunkról a pszichológia, az önismeret fejlődése révén.
A rendező a premiert megelőző sajtótájékoztatón ki is fejtette, az előadás egyik fő célja, hogy gyógyuljunk. További cél, hogy a társulat az igényes prózai és zenés színpadi mű bemutatása által fejlődjön, illetve, hogy a Sinkovits Imre Terem, ahol a musicalt játsszák, újra a színházi kísérletezés terepe legyen.
Jenes Kitti Zsuzsannája igazi számító parasztlány bármilyen drága ruhákat visel
Fotó: Magyar Színház
A megtörtént bűnesetet feldolgozó darab intim közelségbe hozza egymással a nézőket és a színészeket, végig együtt lélegzünk, hiszen a szépségre, szabadságra vágyó, az életét akasztófán bevégző fiú tragédiája közös történetünk. A jéghegy csúcsa, amely alatt ott húzódnak közös történelmi drámáink, veszteségeink, melyek közös nyomorúsághoz vezettek minket.
És míg a magát Viktornak nevező szélhámos (Pásztor Ádám) drámáját követjük, feltárul az összes hozzá kapcsolódó szereplő nyomorúsága is. Mindenki szabad, gazdag, sikeres akar lenni, nagy életet élni, de a legtöbb szereplőt csupán az ösztönei mozgatják, nem képesek az álmaikból, vágyaikból saját stratégiát, jövőképet, célokat kialakítani. Viktor tragédiáját is ez okozza, feltörő vágyakat kerget, de nincs felépített célja, jövőképe. Így aztán szerepet játszik, becsap másokat, akik nagyon is szeretnék elhinni azokat a hazugságokat, amelyek szabadsággal, gazdagsággal, nagy élettel kecsegtetik őket.
Sirkó Eszter a hegedűs lány szerepében, a kicsi görög Pásztor Ádám és a zenebohóc fiú Keresztény Tamás
Fotó: Magyar Színház
Míg az 1977-es vígszínházi előadás humora és olyan aktualizálásai mallatt is, mint például a lichthof-jelenet, balladisztikus és görög tragédiára emlékeztető volt, a mostani produkcióban viszont nagyobb hangsúlyt kap Viktor személyisége, akarata, és az őt körülvevő segítő erők folyamatos jelenléte.
A színpadon zenebohócként ott áll a főhős mellett a jobbik énjét megtestesítő hegedűs lány ( Sirkó Eszter), és a gitáros, harmonikás bohócfiú, aki Viktor torz, nevetséges, bűnre, csalásra kapható lélekrészét, mondhatni jungi árnyékát jeleníti meg (Keresztény Tamás).
Árulkodó például a gyümölcsárus lányok ruhája alján az a néhány ott felejtett toll, hiszen ők Viktor angyalai, megmentői az éhezés és egyre sűrűsödő lebukások, szerencsétlen fordulatok közepette.
Varga Veronika, a csúnya lány (Bodnár Vivien) megátkozza Viktort, aki valójában segített rajta
Fotó: Magyar Színház
A Viktort megátkozó csúnya lány (Bodnár Vivien) sem változik egyetlen démontorokká, mint Kútvölgyi Erzsébet alakításában 1977-ben, hanem inkább olyan, mint a hatvanas évekbeli táncdalfesztiválok ma testesnek ható dauerolt hajú énekesnői, akik rendre arról énekeltek, hogy csalódtak a szeretett férfiban, aki csak kihasználta, majd eldobta őket.
Ez a fajta lágyítás nem teszi súlytalanná a tragédiát, hanem inkább közelebb engedi a nézőt a szereplőkhöz és a történethez, így aztán rég befalazott kapuk, ajtók, ablakok nyílnak meg, rég eltemetett történetek kelnek életre, mindaz, ami velünk történt, amikor kizárva, bezárva, megfosztva, becsapva, elnyomva, eldobva éreztük magukat. Amikor nem tudtunk mit kezdeni mindazzal, ami bennünk nem középszerű.
Ehhez a megnyíláshoz nagyban hozzájárul a főszereplő, Pásztor Ádám játékmodora is. Az ő totális színészi munkájában nincsenek határok és akadályok, tud borzasztóan ostoba ösztönállat lenni, vagy időzített bomba, vagy akár elmebeteg, vagy okos, élelmes, intelligens, vagy olyan, mint akit villámcsapásszerúen utolért a sorsa. Vagy akár amerikai akciófilmekből előhúzott kigyúrt melós is lehet.
Miközben Viktor hazugságait hallgatjuk utazásairól, Washingtonban élő apjáról és más hasonlókról, a lányukat a szélhámosnak odavető szülőkről, a nem éppen ártatlan lányokról is látleletet kapunk. ( Rancsó György, Tóth Angelika, Varga Szilvia)
Fotó: Magyar Színház
A nézőben is átugrik minden sorompót, minden tartózkodást, mert személyes üzenete van, és mindenképp célba akarja juttatni.
Jenes Kitti Zsuzsannája nyersebb, ösztönösebb, vidékiesebb, még egyértelműbben önző és számító, mint Bánsági Ildikóé volt. Nyersességét, erejét a humorával is megmutatja.
Kusnyér Anna, mint Juhász Kati hasonlóan bájos és értelmes, önmagát megismerni és vállalni akaró nő, mint Halász Judit volt ebben a szerepben, de ő is határozottabb, kontúrosabb.
Varga Szilvia csodálatos minden idős női szerepében, tényleg az igazi hatvanas-hetvenes évek kelnek életre, akár anyósjelölt, újságárus vagy átkozódó virágárus.
Rancsó Jenő apaszerepeiben megjelennek a ki nem mondott drámák, amelyek az ötvenes-hatvanas években a magyar társadalom nagy részét sújtották, és hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar férfiak erejüket, önbecsülésüket vesztették.
Nagyszerű előadás született, amelynek erősségei az erőteljes, nem ritkán ironikus párbeszédek, maga a bravúros, inspiráló nyelvezet, amelyen íródott, és a retróhangulat mellett a musical dalai is. Színészektől nem hallunk mindig ennyire stabil szép énekhangokat, és a zenészbohócok is nagyszerűen muzsikáltak.
Az előadás rengeteg kérdést vet fel arról, hogy mi az a szépség, minőség, gazdagság, ami alanyi jogon jár, vagy járna minden embernek. Hogyan lehet a vágyakból, álmokból, késztetésekből cél, jövőkép, beteljesülés, vagy éppen hogyan tudunk felébredni belőlük, ha rájövünk, hogy rosszra visznek, becsapnak minket. Van-e sorsunk, vagy végzetünk, akár személyes, akár kollektív, és mit kezdhetünk vele, ha van, vagy ha nincs?
Az összes válasz bennünk van, az előadás viszont ki tudja nyitni a válaszainkhoz vezető kapukat.
Írta a Magyar Hírlap
