Kórházba került Harvey Weinstein, miután hatályon kívül helyezték az ellene szóló ítéletet

Kórházba került Harvey Weinstein, mindössze néhány nappal azután, hogy a New York-i bíróság eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezte a szexuális bűncselekmények ügyében ellene született, 2020-as ítéletet. A volt filmproducer szóvivője nyilatkozott a Varietynek – írja a 24.hu.

A szervezete valószínűleg rosszul tolerálta az utazást a New York állami Mohawk fegyházból a városi bíróságra.

Weinstein ügyvédje az AP hírügynökséggel azt közölte, védencét egyelőre a New York-i Bellevue kórházban tartják megfigyelés alatt.

Csütörtökön hatályon kívül helyezték a Weinstein ellen New Yorkban meghozott ítéletet, amely 23 év börtönbüntetéssel sújtotta szexuális bűncselekmények miatt. Még nem tudni, indul-e új eljárás az ügyében New Yorkban. Börtönbüntetését így egészségi állapotának javulása után Kaliforniában folytatja majd, ahol egy másik tárgyaláson, ugyancsak szexuális zaklatási ügyekben 16 évre ítélték.

Írta a Magyar Hírlap