BL-elődöntő: előnyből várhatja a párizsi visszavágót a Dortmund

A német csapat 1-0-ra győzött hazai pályán a PSG ellen, amivel az is biztossá vált, hogy jövőre is ott lehet a BL-ben.

A helyzetek alapján több gól is születhetett volna, végül azonban Niclas Füllkrug 36. percben szerzett találata döntött a Borussia Dortmund – Paris Saint-Germain BL-elődöntő első mérkőzésén. A német támadó egy hosszú indítást követően került a párizsi védők mögé, és ballal magabiztosan lőtte a labdát a rövid alső sarokba.

A PSG-nek is voltak lehetőségei, de csak kapufáig jutottak, és a Dortmund se tudta növelni az előnyét a meccs hátralevő részében. A mérkőzés egyik legjobbja Jadon Sancho volt, aki 12 sikeres cselt mutatott be, 2008 óta ez a legtöbb egy játékostól egy BL-elődöntőben, akkor Lionel Messi 16-szor cselezte ki a Manchester United játékosait.

Érdekesség, hogy bár a párharcból a visszavágó még hátravan, a győzelemmel a Dortmund így is biztosította jövő évi részvételét a BL-ben. A meccs eredményének köszönhetően ugyanis biztossá vált, hogy az olasz mellett a német bajnokság is 5 csapatot küldhet jövőre a Bajnokok Ligájába az UEFA-koefficiensek alapján. A Bundesliga ötödik helyén pedig jelenleg épp a Dortmund áll, behozhatatlan előnnyel a hatodik Frankfurt előtt. A harmadik Stuttgart és a negyedik Leipzig BL-szereplése szintén garantált, hiszen ők sem végezhetnek már az ötödik helynél hátrébb a szezonban.

A másik BL-elődöntő első meccsén a Bayern és a Real Madrid Münchenben játszott 2-2-es döntetlent, a visszavágókat jövő héten, kedden és szerdán rendezik.

Borussia Dortmund (német) – Paris Saint-Germain (francia) 1–0 (1-0)
(Füllkrug 36.)

Bayern München (német) – Real Madrird (spanyol) 2-2 (0-1)
(Sané 53., Kane 57. (11-esből), illetve Vinícius 24., 83., utóbbi 11-esből)

Írta a HVG