Michelisz dobogón Marrakeshben, őrzi a vezetést

Két héttel a vallelungai nyitány után Marrakeshben folytatódott a hétvégén a TCR World Tour 2024-es idénye. Mivel Michelisz Norbert szerezte a legtöbb pontot az előző fordulón (és ezáltal a bajnokság éllovasaként érkezett Marokkóba), ő kapta a maximális kg-os kompenzációs súlyt. Ennek ellenére a BRC Hyundai pilótája harmadikként zárta a pénteki időmérőt a Lynk & Co párosa, Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia mögött.

Noha rövidített nyomvonal versenyzett a mezőny, mint néhány éve még a WTCC-s és a WTCR-es időszakban, ennek ellenére is jórészt vonatozást hozott a szombat kora délutáni első futam. Ehrlacher könnyedén nyert csapattársa, Urrutia előtt, míg Michelisz a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel a magyar megőrizte a vezetést a ponttáblázaton.

tcr-ehrlacher-marrakesh

Mögöttük Nestor Girolami lett a negyedik, Mikel Azcona pedig John Filippi hajrában elkövetett hibája után az ötödik – azaz a Hyundaiok 3-4-5. helyeket hoztak az első versenyen. Hátrébb azért akadt csata: Thed Björk és Ma Qing Hua is kontakt árán vetődött be Esteban Guerrieri mellé, a svédet emiatt öt másodperces büntetéssel is sújtották – ahogy később a Mával egyenesben ütköző Sami Taoufik is.

Az 1. futam végeredménye:

1. Yann Ehrlacher Lynk & Co  
2. Santiago Urrutia Lynk & Co 0.389
3. Norbert Michelisz Hyundai 1.086
4. Néstor Girolami Hyundai 2.903
5. Mikel Azcona Hyundai 4.812
6. John Filippi Audi 6.141
7. Ma Qinghua Lynk & Co 10.979
8. Thed Björk Lynk & Co 12.814
9. Esteban Guerrieri Honda 13.617
10. Sami Taoufik Audi 14.583
11. Mehdi Bennani Cupra 24.021
12. Gil V. Fernández Honda  
  Marco Butti Honda  
  Julien Piguet Audi  
  Dušan Borković Honda  

A fordított rajtrácsos második futamon Ma indulhatott az élről, Guerrierivel a nyomában, és ők el is jöttek az első két helyen, a mezőny sűrűjében viszont komoly koccanások és adok-kapok zajlottak a start után. Ebben pedig a nyolcadik kockából induló Michelisz is érintett volt: a belső íven próbálkozott, de hátulról megpöckölték, az első lökhárítóját pedig az egyik márkatárssal való összeérés vitte el. Norbi ezek miatt az első körökben a 13-14. helyek környékére csúszott hátra.

tcr-michelisz-marrakesh

Viszont a címvédő magyar még így is jobban járt, mint a bajnokságban legnagyobb riválisának tűnő Ehrlacher, ugyanis ő a táv harmadánál szintén a start utáni kalamajkában szerzett sérülések miatt kénytelen volt kiállni a bokszba – ez pedig újabb pozíciót és pontokat jelentett Michelisznek.

Az élen a 36 kör végére sem történt változás: Ma révén újabb Lynk & Co-győzelem született, a dobogóra viszont két hondás, Guerrieri és az erre a hétvégére beugró visszatérő, Dusan Borkovic állhatott még fel. Girolami lett a legjobb Hyundai-pilóta a negyedik helyen, majd jött Filippi és a hazai Sami Taoufik, miután a hajrában az utóbbival koccanásba keveredő Azcona kénytelen volt meglátogatni a bokszát.

Michelisz így a 11. helyen futott be a sérült autóval, az így begyűjtött hat pontnak köszönhetően maradt a bajnoki tabella élén: Girolami 13, Ehrlacher pedig 15 pontos lemaradással követi őt. A TCR Világsorozat idénye bő egy hónap múlva, az Egyesült Államokban folytatódik a mid-ohiói pályán.

A 2. futam végeredménye:

Később!

formula.hu