Vidnyánszky: Nem rúgtam ki Udvaros Dorottyát, csak szerződésmódosítást ajánlottam neki

A Nemzeti Színház igazgatója a további távozók kapcsán azt mondta, „valóban történik átalakulás”.

Vidnyánszky Attila az Origónak adott interjújában reagált Udvaros Dorottya pénteki szavaira, amelyek szerint azért kell 22 év után távoznia a Nemzetiből, mert az igazgató elbocsátotta. 

Vidnyánszky elmondta: „Udvaros Dorottyának határozatlan idejű és élő szerződése van a Nemzeti Színházzal. Senki sem szüntetett meg tehát semmilyen szerződést. Ahogyan annak idején Törőcsik Marinak, Dorottyának is szerződésmódosítást ajánlottam” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy „az a sugalmazás viszont, hogy vezetőként bármilyen retorziót alkalmaznék azért, ha valamelyik munkavállalóm mást gondol a világ fontos kérdéseiről, mint én – egyszerűen alaptalan”. 

Az interjúban szóba került az is, hogy a hírek szerint nem Udvaros az egyetlen távozó, hanem több színész – köztük a tavaly novemberben balesetet szenvedett Száz Júlia és Horváth Lajos Ottó – is otthagyja a Nemzetit. 

Vidnyánszky erre azt mondta: „Valóban történik átalakulás, de tíz év után ez természetes folyamat. Az pedig, hogy három vagy négy ember elmegy, a szakmánk része, ezt a tényt felnagyítani ezért szintén nem méltányos. A balesetet szenvedők szándékáról még nem tudok.” 

„Egyébként minden távozó színész megtartja szerepeit a Nemzetiben, tehát tőlük sem búcsúzunk végleg” – tette hozzá. 

Ahogy a hvg.hu korábban megírta, Udvaros Dorottya az utóbbi időben a Nemzeti Színházat érintő és közéleti kérdésekben is megszólalt. Részt vett az SZFE-tüntetéseken, a Nemzetiben történt baleset után pedig helyeselte Vidnyánszky Attila lemondását

(Nyitóképünkön Vidnyánszky Attila látható. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)

HVG