Magyar Péter bejelentette, ha tíz napon belül nem kapnak választ, mikor mehet vitázni a köztévébe, akkor tüntetést szervez az MTVA székházához

Magyar Péter országjáró útja csütörtökön Miskolcon folytatódott, és beszédében visszautalt arra a Facebook-posztra, amit még pár órával korábban osztott meg, és amit Deutsch Tamásnak és Dobrev Klárának címzett.

“Mint ismert, kihívtam Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet egy élő televíziós vitára a köztelevízióban. Arról szerettem volna velük beszélgetni, hogy ők ketten, miniszterelnökként hogyan tették az uniós csatlakozásunk óta, negyvenezer milliárd forint uniós forrás hazánkba érkezte mellett a második legszegényebb és a legkorruptabb uniós országgá Magyarországot. A két miniszterelnök nem vállalta a vitát, Önöket küldték maguk helyett” – kezdte a bejegyzést.

Hozzátette, szeretné ha együtt szólítanák fel a közmédiát arra, hogy teljesítsék a jogszabályi tájékoztatási kötelezettségüket és tegyék lehetővé a június 9-i választás előtt az élő vitaműsor megrendezését.

Beszédében megismételte ezt a kérését. Mint elmondta, bárkivel bárhova elmegy vitázni, “akár még az ördöggel is”, de az első cél a köztévé. Majd azzal folytatta, hogy ugyan kollégái szokták szidni amiatt, hogy csak úgy bejelent tüntetéseket anélkül, hogy egyeztetne velük, de megígéri, hogyha tíz napon belül a köztelevízió vezetőitől nem kapnak választ arra, hogy mikor mehetnek be élő adásban vitázni, akkor addig nem mennek haza az MTVA székháza elől, amíg nem engedik meg, hogy “beolvassák a magyar emberek követelését vagy leüljenek élő egyenes vitára”.

„Az a mi köztelevíziónk, a magyar emberek köztelevíziója, nem a Fidesz propagandacsatornája. Innen is üzenem neki, hogy ha 10 napon belül nincs válasz, ott leszünk sok ezren, és nem megyünk addig haza” – fűzte hozzá.

A 24.hu megkereste a Tisza Párt EP-listavezetőjét hogy továbbra is fenntartja-e ígéretét, amit beszéde közben tett, és ő azt válaszolta, hogy igen, tartja magát ahhoz, amit elmondott, vagyis ha tíz napon belül nem jelentkezik a közmédia, tüntetést szervez.

HVG