Saját menüt kap a Mcdonaldstól Szoboszlai Dominik

Domi meal lesz a neve, és a magyar válogatott csapatkapitánya mekis kedvenceit tartalmazza majd.

Alig egy hete derült ki, hogy a McDonalds-szal is reklámszerződést kötött Szoboszlai Dominik, a magyar fociválogatott Liverpoolt erősítő kapitánya, most már az is kiderült, hogy milyen keretek között: 

Szoboszlainak saját dedikált menüje lesz Domi meal néven, amit június 4-től lehet majd kapni a hazai Mekikben – derül ki gyorsétteremlánc és a labdarúgó közös Instagram-posztjából, amiben azt írja Szoboszlai, hogy a mekis kedvenceit fogja tartalmazni. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mik lesznek a játékos sziluettjével díszített papírzacsiban.

* * *
Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG