A Budafókában további, Molnár Dórihoz hasonló tehetségek is vannak

A magyar úszósport egyik tüneményes kis szigete a budafoki Budafóka. Jelenleg az olimpiai A-szintes, juniorként az Eb- és vb-aranyakat halmozó Molnár Dóra számít a legnagyobb tehetségnek, de nem feledhetjük, hogy ebből a műhelyből érkezett többek között Márton Richárd, Mészáros Márk és Székelyi Dániel is a korábban felnőtt korosztályokban. E siker mögött egy kiváló edző, Horváth Tamás áll.

 

A magyar úszósport mindenkori legjobbjai a legnagyobb elismerésre is méltó eredménylistát produkáltak az újkori olimpiai játékokon. Úszóink éremtermése ugyanis 29 arany-, 27 ezüst- és 20 bronzérem. Ezzel az éremgyűjteménnyel a sportágak eredményességi sorában az úszás a vívás mögött az igen előkelő 2. helyet foglalja el az örökrangsorban.

Természetesen ezekhez a kiemelkedő eredményekhez az idők múlásával, a versengés fokozódásával mind több szakmai(edzői) segítség is kellett. Elég, ha csak a II. világháború utáni szakemberek közül megemlítjük Rajki Bélát, Sárosi Imrét, Hunyadfi Istvánt, Széchy Tamást, Kiss Lászlót, Székely Évát, Széles Sándort, Verrasztó Zoltánt, Selmeci Attilát, vagy a legújabbkori kiválóságot, Virth Balázst – a teljesség igénye nélkül.

És a sort lehet és kell is folytatni. Más kérdés, hogy ebbe a felsorolásba nem egyszerű bekerülni. Viszont hogy ez igenis lehetséges, arra jó példát kínál – többek között – a budafoki Budafóka Úszó Egyesület és annak vezetőedzője, Horváth Tamás is, akit két edzés között sikerült szóra bírni.

Felidézné a kezdeteket?

Hatéves koromban kezdtem el Sopronban úszni, ahol Farkasné Tamás Anikó foglalkozott először velem, később az általános iskolában pedig testnevelő tanárom és osztályfőnököm is volt. Ő tanított meg úszni és ő vett fel a versenyzők csoportjába is. Több edző keze alatt is megfordultam, így Gyurátz Editnél, majd ismét Anikó néninél úsztam. Talán negyedikbe jártam, amikor Széchy Tamás egykori tanítványa, László Frigyes érkezett úszóedzőként a városunkba. Ő egészen 21 éves koromig, azaz visszavonulásomig irányított; extra eredményekről azonban nem tudok beszámolni.

 

Hosszú versenyzői pályafutása során hogyan követték egymást az úszásnemek?

Kezdetben mellen úsztam, azt is szerettem a legjobban. Később az 50 és 100 méteres gyorsúszásban próbáltam a maximumot kiadni magamból.

Huszonegy évesen válaszút elé került. Mire jutott az addigi életében és milyen változásokat élt meg a szakítást követően?

Mivel nem voltam túl jó tanuló az általánosban, ezért előbb a villanyszerelő szakmát tanultam ki. Úgy hagytam el Sopront, hogy mindenképpen vízilabdázni szerettem volna. Az érettségi megszerzését követően felvettek egyszerre több helyre is, végül Szegedre, mégpedig a testnevelés-rekreáció szakra kerültem. Egyéves alapképzés után elhagytam a Tisza-parti várost, mivel átvettek a TF-re, de a szegedi évet elvesztve, a nulláról kellett újra kezdeni a felsőfokú tanulmányaimat. Ott végre jól éreztem magamat annak ellenére is, hogy direkt vízilabdázásra nem nyílt lehetőségem. Ezt a hiányérzetet a Margitszigeten, a Bánki Donát Műszaki Főiskola csapatában pótolhattam.

 

Közben a TF-en úszásra szakosodott…

Igen, mert a kiegészítésként gyakorolt pólózás mellett egyre világosabban láttam, hogy az úszásban az edzőség lesz az igazi profilom. Éltem a Tóth Ákos, Egresi János, Sós Csaba és Kovácshegyi Ferenc óráin kínált lehetőségekkel, de ismertem a tanári karból Csaba Lászlót és Kiricsi Jánost is – mindegyiküktől sokat lehetett tanulni. A diplomamunkámat Tóth Ákosnál, a szakdolgozatomat Sós Csabánál írtam.

 

Amint letudta ezeket a kötelezettségeket, azonnal úszóedzőnek állt?

Igen, 2005-től vagyok ezen a területen. Ez egy érdekes történet. Már a végzés előtti nyáron megházasodtam, a feleségem édesanyja itt, Budafokon, egy óvodában dolgozott. Az ovisokat ebbe az uszodába hordták rendszeresen; ő tudta meg, hogy éppen megüresedett egy edzői státusz. Érkezésemkor abszolút családias hangulatot és környezetet találtam. Ez nekem nagyon tetszett: nem kellett belecsöppennem mindjárt egy „sztárgyárba”, ahol futószalagon jönnek az országos bajnokok. Mindössze két korcsoport volt, az egyik 6-7, a másik 10-12 évesekből állt, összesen lehettek vagy huszonöten. A vízhez szoktató csoportban benne volt többek között Kurdi Zsófia is, aki eljutott a válogatottságig, miként az akkor még óvodás Márton Richárd is a csapat tagjaként úszkált. A mell- és a pillangóúszás alapjait én tanítottam meg neki. Az egy év elteltével átvett korcsoportos társaságba a később élversenyzővé érett Mészáros Márk és a hosszútávúszásban jeleskedő Székelyi Dániel tartozott. Elmondhatom, hogy már az első merítés is jól sikerült.

 

Ön szerint mekkora a szerencse szerepe egy versenyző életében?

Különböző mértékben, de minden pályafutás sikeréhez szükség van egy adag szerencsére is. Az is jórészt szerencse kérdése, hogy a fiatal éppen kinek a kezei alá kerül. Miként vannak olyan nehézségek is, amelyek átvészeléséhez az edzői és a szülői támogatás mellett olykor a szerencsére is szükség lehet. Hogy a körülmények szerencsés összejátszásából akár kisebb csoda is kialakulhat, arra a legjobb példa a Márton Richárd esete. Ő kezdő kora óta itt gyakorolt és az utánpótlás korosztályokban mindent megnyert. Ám elég volt néhány vereség abszolút jó versenyzőktől, és máris bekerült egy hullámvölgybe. A pozitív változást az hozta meg, hogy javasolhattam őt Milák Kristóf állandó edzőpartnerének, ami Ricsinél teljes megújulást eredményezett. A visszatéréséhez szükség volt a roppant türelmes edzőre, Selmeci Attilára is. Ricsi fejlődése tovább folytatódott Milák új edzőjénél, Virth Balázsnál is, így tarthat ma már Eb-ezüstéremnél. Ahhoz, hogy az ő pályafutása ennyire sínre kerülhessen, neki többször is szüksége volt konkrét szerencsés helyzetre, szituációra.

 

Márton Richárd 2021-től a Honvéd versenyzője. Az átigazolás fejében kaptak nevelési költségtérítést?

Az utóbbi években szerencsére már jár az eredmények alapján számolható összeg, szemben a korábban bevett gyakorlattal, amikor csak fogták és vitték a kiszemelt áldozatot, és a dolog el volt intézve. A hoppon maradt edző pedig ott állt a medence szélén, a kifosztottság érzésével. A pénz messze nem old meg mindent, de legalább némiképp enyhíti az elválás okozta fájdalmat.

Ha nem titok, elárulja, mekkora költségvetéssel dolgozik ma a Budafóka?

Nagyágrendileg 20-25 millióból, ami a tagdíjakból és a különböző, a szövetségtől az eredményesség alapján kapott pénzekből áll össze. A viszonylagos nyugalmat, vagy éppen a gondterheltség állapotát elsősorban az befolyásolja: az adott uszoda vezetése mennyit kér el havonta pályahasználati díjként. Az említett összegből egy ideig jól éltünk, futotta edzőtáborra és távolabbi versenyekre is úgy, hogy a szülőkre nem kellett túl sokat terhelni. Amikor viszont a bevételeink kétharmada elment pályabérletre, akkor nagyon „feszes” gazdálkodásra kényszerültünk. Az utóbbi egy évben megint könnyebb lett a dolgunk, mivel csak a pénzünk egyharmadát köti le a pályabérleti díj.

 

Hány edzővel és milyen felállásban dolgoznak?

Jómagam 2006 óta vagyok itt vezetőedző, hozzám a serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek tartoznak. Farkas Tamás az előkészítő csoport tagjaival foglalkozik, Tapodi Dániel a kicsik csoportját vezeti, Gábos Vanda pedig a közepes csoportért felel; összesen 58 igazolt úszót készítünk fel a versenyekre.

 

A TF-en a felsorolt tanároktól egyértelmű, hogy komoly szakmai alapokat kaphatott. Az eltelt több mint másfél évtized alatt milyen források felhasználásával tudta magát szakmailag karbantartani, illetve továbbfejleszteni?

Párhuzamosan több szálon is mozgatnom kell magamat ahhoz, hogy igényes munkát végezhessek. Számos olyan szakkönyvet megvásárolok például, amelyeket a TF-es éveim során nem ismertem, vagy nem került a kezembe és mindenképpen fontosnak tartottam. Egy angol nyelvű, ausztrál kiadású könyvet külön is megemlítenék, amelyet – szerény angol tudásom ellenére is – ragyogóan tudok hasznosítani a benne szereplő ábrák és gyakorlatsorok révén. Számos angol nyelvű könyv mellett kiemelést érdemelnek Dr. Radák Zsolt professzor edzéselméletet tárgyaló könyvei. Rendszeresen követem a Magyar Edzők Társasága korábban élő-, az utóbbi időben online konferenciáit is. ahol a témaválasztás és az előadók személye egyaránt inspirálóan hat az érdeklődő szakemberekre.

Az edzőkollégákkal milyen az együttműködése?

Az is szolgálja a fejlődésemet, amikor a kollégákkal – elsősorban edzőtáborok alatt – együtt gondolkodunk szakmai kérdésekről. Ilyenkor sok mindent át lehet venni másoktól. Selmeci Attiláékkal sokat edzőtáboroztunk közösen, tőle különösen sokat sikerült megtanulnom. Az általa végzett gyakorlatok közül számos, kisebb-nagyobb részben fellelhető az én edzésterveimben is. Magyarovits Zoltánnal is gyakran konzultálunk, miként Virth Balázs edzései is szimpatikusak számomra. Két ember neve még feltétlenül ide kívánkozik. Gyertyánffy Tamástól elsősorban a rajtok és a fordulók technikája terén lehet rengeteget tanulni, olyan dolgokat is, amelyekről szinte nem is hallottam korábban. Ő elsősorban a rövidtávú úszások oktatásában számít kiemelkedő specialistának. A másik említésre méltó név Ramocsa Gáb oré, akit nem úszóedzőként ismertem meg a TF-en; ő sérülések esetén dolgozik igen eredményesen a rehabilitáció területén. Mozgáskoordinációban, mozgások szabályozásában rengeteget lehet tőle tanulni. Meggyőződésem, hogy az ő központi alkalmazásuk az egész magyar úszósportot még egy fél tyúklépésnyivel előbbre tudná lendíteni.

 

Érdekelne a véleménye a szárazföldi edzések jelentőségéről, illetve az ott végzett munka részaránya mekkorára tehető az elért sikerekben?

Bár erről a témáról alapvetően megoszlanak a vélemények, abban biztos vagyok, hogy amennyiben ezt a területet jól használják ki, úgy nagy szerepe lehet az eredményességben. Sokat számít, milyen távra készül fel az úszó. Biztos vagyok benne, hogy minél rövidebb távok szerepelnek a célkeresztben, annál nagyobb a jelentősége a szárazföldi munkának. Az is tény, hogy rengeteg olyan törzsizomnak és mélyizomnak a fejlesztése igen fontos, amelyeket korábban mi sem céloztunk meg – ezen a téren még komoly kiaknázatlan lehetőségek vannak. Itt ismét említenem kell Gyertyánffy Tamást és Ramocsa Gábort, akitől nagyon sokat kaptunk, miként a legújabb időkben előtérbe került Zala György munkájáról is elismerően kell szólnom. Vele még nem dolgoztunk együtt, csak láttam a munkáját az edzőtáborokban. Úgy látom, Zala igen jól eltalálta a jó irányt Milák Kristófnál és Virth Balázs többi tanítványnál is. Biztos vannak mások is, akikről lehetne szólni, de én az említetteket ismerem.

 

Az Ön csoportjának mi a napirendje?

Öt óra 30 perckor kezdünk a 12-13 főből álló nagycsoport tagjaival. Iskolai kötelezettségektől függően 7 óráig vagy 7.20-ig edzenek. Molnár Dóri az utóbbiak közé tartozik. Délután 14.30-kor ismét az uszoda következik 16.30-ig. Néhány perccel később jön egy szárazföldi edzés, amely 18 óráig tart. Jelenleg egyetlen magántanulónk sincs, Dóri is legfeljebb a hetedik órájáról kap eltávozást.

 

A Budafóka legeredményesebb versenyzőjével, a többszörös junior Eb- és vb-aranyérmes, felnőtt Eb-ezüstérmes Molnár Dórával megjárta a februárban, Dohában megrendezett világbajnokságot. Hogyan értékeli az ott történteket?

Örömömre Dóri már korábban megúszta az olimpiai A-szintet, de még nem dőlhet hátra, mert csak ketten indulhatnak egy-egy számban, még ha A-szintjük is van. Márpedig van még a hazai mezőnyben olyan rivális, aki megúszhatja az ő legjobb idejét. Ugyan Dohában bejutott a döntőbe, nem vagyok maradéktalanul elégedett sem az idejével, sem az elért 7. helyezésével. Az ő legjobb eredményéhez ugyanis sokan tudnak közeli vagy hasonló időt felmutatni, így csak az lenne megnyugtató, ha ebből a sűrű „masszából” egy másfél-két másodperces javulással egyértelműen ki tudna emelkedni. A nevezési zárlatig még van több versenylehetősége is, ahol meg tudja erősíteni a jelenlegi pozícióját.

Dóri mentalitásával egyébként továbbra is jó irányban lóg ki a sorból. A hozzáállása minden szempontból kiváló és követendő. Küzdőképessége, harciassága és terhelhetősége révén kiemelkedik. Tulajdonképpen elsősorban nem is a mozgása alapján számít kivételes tehetségnek, hanem azért, ami a fejében van. Márpedig egyre inkább az a közvélekedés, hogy a fejekben dőlnek el a dolgok. Szerencsére az állóképességi mutatói is igen jók, az edzéseket mindig igyekszik kifogástalanul elvégezni.

 

Nevek sorolása nélkül kérdezném: a keze alatt készülők között lát olyan tehetségeket, akik évekkel később elérhetnek Molnár Dóriéhoz hasonló sikereket?

Alapos okkal mondom, ha a terhelhetőség, az általános hozzáállás és a szülői háttér is megmarad, úgy több olyan fiatal nevelkedik nálunk, akik 3-4 éven belül odáig juthatnak, ahol a mindössze 17 éves Dóri jelenleg tart.

Jocha Károly