Átment a javaslat, óránként 7000 forintért parkolhatnak a nagy SUV-k Párizsban

Egy egész napos parkolás közel százezer forint lehet.

Párizs büntetni fogja a túl nehéznek ítélt autókat. A városi tanács, jóváhagyva a korábbi népszavazás eredményét, megszavazta azt az intézkedést, amely szerint a normál díj háromszorosa vonatkozik majd hamarosan rájuk – írja a LeFigaro.

Ami a konkrétumokat illeti: október 1-jétől az 1,6 tonnánál nagyobb tömegű belső égésű motoros, vagy hibrid járművek és a két tonnánál nagyobb tömegű elektromos járművek után már a megemelt óradíjat kell fizetni. Párizs belvárosában (az 1. és a 11. kerület között) az első két órában ez 18 euró (6970 forint) lesz, míg a többi autónak hat euró. A többi kerületben 12 euró (4600 forint) lesz a díj óránként, míg a többieknek négy euró. Egy központi kerületben hat órán át egyhuzamban parkolni akár 225 euróba (87 ezer forint) is kerülhet, míg a többi kerületben 150 euróba (58 ezer forint). Az extradíj nem vonatkozik azokra, akiknek azon területre lakossági parkolási engedélyük van.

“Kevesebb mint harminc év alatt az autók átlagosan majdnem 250 kilóval nehezebbek lettek. Egy jármű átlagos súlya 1990-ben 975 kilogramm volt, ma már 1233 kilogramm” – indokolja döntését a városvezetés, amely szerint a környezetvédelem mellett, közlekedésbiztonsági következményei is vannak az egyre nagyobb és nehezebb autók megjelenésének.

Bár kifejezetten a batár SUV-kra hivatkozva vezetik be a lépést – jegyzik meg a rendszer kritikusai – valójában a legtöbb olyan nagyobb autó is érintett lehet, amely elvileg kevésbé környezetszennyező. Ha egy hibrid 1,6 tonnánál többet nyom, a magasabb összeget kénytelen fizetni a tulajdonosa. Konkrétan a Peugeot 3008 Puretech 180 lóerős változata, amely 1429 kilogrammos és benzinmotorral üzemel, 6 eurót fog fizetni óránként a központi kerületekben, miközben a hibrid verzió azonos teljesítménnyel 18 eurót fizethet óránként, pedig akár 50 kilométert is elmegy elektromos árammal. 

HVG