Szentkirályi szerint Karácsony az, aki nem fogadta el a kormány kinyújtott kezét

Gyurcsányozós, brüsszelezős, baloldalazós, háborúzós és rendkívül hosszú interjút adott Szentkirályi Alexandra a Mandiner hetilapnak. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje azt állítja, „ingfelgyűrős munkára” készül, Budapestről pedig világos elképzelései vannak, milyennek szeretné látni.

A kormánypárti politikus szerint miközben a Fidesz vezette kormány sok fejlesztést hajtott végre Budapesten – ezek közül a Városligetet, az Operát, a Nemzeti Táncszínházat, illetve a négyes metró befejezését említette – a baloldalon csak „a hatalomról tudnak vizionálni, így náluk elképzelhetetlen, hogy valaki tovább lát a saját érdekeinél”.

Karácsony Gergely főpolgármesterről azt mondta, hogy „rémképeket épít”, amelyről ordít az ellentmondás, ugyanis szavai szerint az ellenséget éppen abban a kormányban találták meg, amelynek a kinyújtott kezét a lehető legritkábban fogadta el a főváros.

Szentkirályi szerint a közterek nem vécék, a villamos nem hajléktalanszálló, az utca nem kocsma. A fővárosi hajléktalanhelyzetet tarthatatlannak tartja, „de a főpolgármester erről sem vesz tudomást”. Szentkirályi Alexandra megválasztása esetén a köztisztaságra szánt források megduplázását, városgondnoki rendszer felállítását ígérte, illetve azt hangsúlyozta, hogy a mennyiségi helyett a minőségi turizmus irányába kellene elmozdulni.

A fővárosi kampányt az európai parlamentihez hasonlította, ahol a „hazai dollárbaloldal a brüsszeli globalista központból kapja a fizetést és az utasítást is”. Felhozta a háborút, a genderpropagandát és a migrációt is, ami ellen a főváros mostani vezetése akkor se tudna védekezni, ha akarna.

Arra a kérdésre, hogy leülne-e vitázni ellenfeleivel, azt mondta, nagyon várja a vitát, „ha a valódi főnök”, Gyurcsány Ferenc ül vele szemben, hiszen lenne miről beszélniük Budapesttel kapcsolatban.

Szentkirályi Alexandra kampányát ebben a cikkünkben elemeztük:

HVG