PL: a Nottingham Forest szélsőjével erősítene a Tottenham! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese a Nottingham Forest szélsőjének, Callum Hudson-Odoinak a megszerzésével erősítené meg a keretét a nyár folyamán.

(Photo by Danny Lawson/PA Images via Getty Images)

Az angol sajtó legfrissebb beszámolói alapján a Tottenham együttese a nyár folyamán mindenképp szeretne szélsőt igazolni. A Spurs keretében ugyanis jelenleg nincsenek olyan szélsők, akik képesek egy az egyben megverni a védőjüket, ezzel előnyt teremtve a csapatuknak. A Tottenhamnél jelenleg Brennan Johnson, Son, Dejan Kulusevski, a kölcsönvett Timo Werner, és az egész szezonban sérüléssel bajlódó Manor Solomon van ezen a poszton, de egyikük sem a fentebb említett profil. A londoniaknál a hírek szerint ennek okán az egyik legfőbb kiszemelt, a Nottingham Forestben játszó Callum Hudson-Odoi. Az angol játékos a Nottingham egyik legfontosabb láncszeme volt a nemrég véget érő szezonban, és komoly szerepet vállalt abban, hogy a Forest végül kiharcolta az élvonalban maradást. A források alapján a Nottingham kész is lenne elengedni egyik legkelendőbb portékáját, hogy elkerüljék az esetleges újabb pontlevonást a pénzügyi fair play szabályok esetleges megszegése miatt.

Callum Hudson-Odoi ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 34 meccsen 2189 percet töltött a pályán a Nottingham mezében, ez idő alatt pedig 8 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2026 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 15 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub