Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság – Kezdődhet a kontinensbajnokság

Túl van a pódiumedzésen a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott. Az esemény után sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek az utolsó simításokról. Közben a nemzetközi mezőny tagjai csak felsőfokon beszélnek a magyar szervezésről. A sajtórendezvényen elhangzott, hogy mindenki felkészült a kezdésre. Az Eb-n mind egyéniben, mind pedig csapatban egy-egy párizsi kvótát osztanak ki. Utóbbi kategóriában a magyarok is…

Részletek

Teke – U18-as Eb-arany, kerethirdetés a felnőtteknél a vb-re

Magyar utánpótlás Európa-bajnoki cím tekében. A szlovákiai Breznóban zajló U18-as Eb-n a Fábián Adelin, Várvölgyi Milán kettős aranyérmes lett tandem mix-ben. Ugyanezen a világversenyen Ivanyik Dávid sprintben bronzérmesként végzett. Ebben a sportágban az utánpótlás versenyzők hagyományosan jól szerepelnek a különböző világversenyeken, mint ahogyan a felnőttek is, ahol már kihirdették a vb-keretet. Ugyancsak a szlovákiai Breznóban…

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – A FIG-elnök szerint fantasztikus a hangulat Budapesten

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnöke fantasztikus hangulatúnak nevezte a Budapesten zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot. Morinari Watanabe a kontinensbajnokság sajtócsapatának nyilatkozva kiemelte, fontos világverseny zajlik a magyar fővárosban. „Budapestet jól ismerem, nem először vagyok itt, és mindig jól érzem magam a magyar fővárosban. Amit eddig tapasztaltam, azt egy szóval tudom jellemezni: fantasztikus.” – mondta a…

Részletek

Évekig dolgoztatott rabszolgaként hajléktalanokat egy pócspetri gazda

Az ügyészség fegyházzal büntetné a férfit. Kényszermunka és emberkereskedelem miatt három év fegyházbüntetést kért az ügyészség egy pócspetri gazdára, aki a vád szerint éveken át hajléktalanokat dolgoztatott ingyen. Az RTL Híradó beszámolója szerint a vádlottnak több háza is van a településen, ahol állatokat tart és fát vág, ehhez kellett neki a munkaerő. A hajléktalanok sanyarú…

Részletek

Visszatért a Volga autómárka, de van egy kis csalás a dologban

Talán még a kormánykereke sem orosz gyártmány. Nagyjából egy évvel ezelőtt úgy döntött az orosz államvezetés, hogy feléleszti a Volga márkát, amelynek modelljei anno leginkább az “elegáns” autókat jelentették az oroszok számára. A visszahozott márka most egyszerre három új modellel jelentkezett. Az új gépkocsikat Nyizsnyij Novgorodban mutatták be, ahol a GAZ (Gorkij Autógyár) az év…

Részletek

Elpusztult Sanyi, a bántalmazott békéscsabai közkakas

A Munkácsy téren élő, a helyiek körében népszerű kakast néhány hete súlyosan bántalmazták. Elpusztult a békéscsabai Munkácsy téren élő, látványosságnak számító fehér kakas, Sanyi, erről az állat iránt érdeklődőket tömőrítő privát Facebook-csoportban közzétett bejegyzésben számolt be Sanyi gondozója, Fekete Vanda. Sanyi kakas tegnap délután a kezeink között ment el” – írta Fekete bejegyzésében. Mint arról…

Részletek

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg az izraeli nagykövet beszédét Budapesten

A konferencia folytatódott, de a nagykövet elhagyta a helyszínt. Izrael háborúban Kitört az újabb háború a Gázai övezetben, miután a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én megtámadta Izraelt. A brutális akcióban és az arra adott izraeli válaszcsapásokban ezrek haltak meg. A háború legfontosabb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik. Palesztin tüntetők zavarták meg az izraeli nagykövetet egy budapesti…

Részletek