Bankoknál, biztosítóknál vizsgálta a mesterséges intelligenciát a jegybank

Bankoknál, biztosítóknál vizsgálta a mesterséges intelligenciát a jegybank

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 11:02 A közlemény szerint a vizsgálat három-három, ilyen megoldásokat már alkalmazó bankra és biztosítóra terjedt ki. A felügyelet átvilágította a gépi tanulás és mesterséges intelligencia (GT-MI) alkalmazásának szabályozottsági, ellenőrzési, valamint a kontrollrendszerek hatékonyságát. A hazai pénzügyi intézmények jelenleg elsősorban az ügyfélazonosítás, számlanyitás, marketing, valamint az ügyfélkapcsolat-kezelés (CRM) és kampánymenedzsment folyamataikban …

Részletek
Így néz ki az új 15 ezer forintos

Így néz ki az új 15 ezer forintos

A Kúria megnevezésű emlékérméket Veres Gábor szobrászművész tervezte. Háromszáz évvel ezelőtt, 1723-ban szentesítette III. Károly (1711–1740) magyar király a pozsonyi Országgyűlés azon törvénycikkeit, amelyek egy rögzített hatáskörű, állandóan működő felsőbíróság megalapítását rendelték el. Az ugyanebben az évben lezajlott bírósági szervezeti reform keretében Pesten letelepített, a Hétszemélyes Táblát és a Királyi Táblát magába foglaló Magyar Királyi …

Részletek
Átadták az MNB Kiválósági Ösztöndíjait

Átadták az MNB Kiválósági Ösztöndíjait

A 2023/2024-es tanévben immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank a Kiválósági ösztöndíjprogramját, amelynek keretében idén közel 600 kiválósági ösztöndíjas hallgató vehette át oklevelét a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett ünnepségen. Az eseményen a hallgatók mellett a jegybank vezetői, az ösztöndíjprogramban részt vevő egyetemek rektorai és intézményi kapcsolattartói vettek részt. Az eseményt Virág Barnabás, …

Részletek
Tuzson Bence: A fogyasztóvédelem a magyar EU-elnökség egyik kiemelt területe lehet

Tuzson Bence: A fogyasztóvédelem a magyar EU-elnökség egyik kiemelt területe lehet

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 21:06 Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy a fogyasztói jogok érvényesítése a családok biztonságát is érinti, a kormány ezért mindig fontosnak tekintette. Magyarországon számos állami szervezetet érint ez a terület, foglalkozik vele a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is. Az utóbbi évek sok új feladatot hoztak, a …

Részletek
A biztosítóknak is fel kell készülniük a környezeti kockázatokra

A biztosítóknak is fel kell készülniük a környezeti kockázatokra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki a magyarországi székhelyű biztosítók számára az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokról, illetve a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről tevékenységük során. A felügyeleti szabályozás célja, hogy a piaci szereplők azonosítsák, mérjék, kezeljék, kontrollálják és tegyék közzé az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokat, üzleti tevékenységükben pedig érvényesítsék a környezeti fenntarthatósági …

Részletek
Elengedhetetlen a fegyelmezett monetáris politika fenntartása

Elengedhetetlen a fegyelmezett monetáris politika fenntartása

Ha van valamiben egyetértés az országban, akkor az az, hogy a magyar családokra és a magyar gazdaságra leselkedő legnagyobb veszély az árszint további emelkedése – mutatott rá Kuti Zsolt, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi piaci és makrofinanszírozási elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója és Baksay Gergely közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgató elemzésében, amelyet az alábbiakban …

Részletek
MNB fogyasztóvédelmi kampány: pénzügyi és digitális biztonságban a meghitt karácsonyért

MNB fogyasztóvédelmi kampány: pénzügyi és digitális biztonságban a meghitt karácsonyért

Az idei második negyedévben a bankkártyás vásárlások csaknem 30 százalékát, 1,23 ezer milliárd forintot online, különböző webshopokban költött el a lakosság. Ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a kártyás visszaélések száma, ami a karácsony előtt erősödő forgalomban tovább emelkedhet. A kiberbűnözők ebben az időszakban is a figyelmetlenségünkre, befolyásolhatóságunkra, át nem gondolt döntéseinkre számítanak. Az internetes bankolás és …

Részletek
Hetvenöt bázisponttal 11,5 százalékra csökkentette a Monetáris Tanács az alapkamatot

Hetvenöt bázisponttal 11,5 százalékra csökkentette a Monetáris Tanács az alapkamatot

Nagy Áron 2023. november 21. kedd. 15:21Frissítve: 2023. november 21. 15:25 Az MNB alelnöke kiemelte: egy számjegyűre csökkent az infláció, és kifejezetten erős a dezinfláció az élelmiszerek és az iparcikkek tekintetében. A pénzromlás mértéke pedig az év végére elérheti a 7 százalék körüli szintet, ami régiós viszonylatban átlagosnak mondható. Sőt, ha az olajárak nem emelkednek, …

Részletek
Az MNB 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

Az MNB 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

MH/MTI 2023. november 21. kedd. 14:30Frissítve: 2023. november 21. 15:15 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 75 bázisponttal, 11,50 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben mérsékelte. Az előző kamatdöntő ülésen ugyancsak 75 bázisponttal csökkent az alapkamat, és Virág Barnabás, a jegybank alelnöke egy november 16-i …

Részletek
Évfordulót ünnepel az MNB

Évfordulót ünnepel az MNB

„Stabilitás és bizalom” címet viseli a magyar pénzügyi felügyelés elmúlt egy évszázadát – ezen belül kiemelten az elmúlt tíz esztendőt – összegző, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott új szakkönyv. A kötet fejezeteit a felügyeleti struktúra hazai fejlődése, az egyes pénzügyi szektorok (biztosítási, pénztári, pénz- és tőkepiac) felügyeletének kialakulása, speciális szabályai és módszerei, illetve …

Részletek