Azt mondta, nyaralni készül, eutanáziára ment

Azt mondta, nyaralni készül, eutanáziára ment

Alastair Hamilton azt mondta a szüleinek, hogy egy barátját látogatja meg Párizsban, ehelyett Svájcba repült, hogy halálos injekcióval vessen véget életének. A mindössze 47 éves kémiatanárnak nem volt diagnosztizált betegsége, ennek ellenére több mint 10 000 font (mintegy 4,3 millió forint) ellenében végrehajtották rajta az aktív eutanáziát a bázeli klinikán – közölte a Házipatika. Kérheti … Olvass tovább

Részletek
Hagyományőrző reneszánsz szilveszteri mulatság Visegrádon

Hagyományőrző reneszánsz szilveszteri mulatság Visegrádon

A Szent György Lovagrendet még Károly Róbert alapította Visegrádon 1326-ban. Régészeti és történelmi kutatások után 1991-ben visegrádiak alapították meg újra. Több tagozata van, ezek közül egyik a bajvívó tagozat, amelyhez apródképzés is kapcsolódik. A Visegrádi Palotajátékokon és más alkalmakkor, mint például idén szilveszterkor is a bajvívók mutatják be, hogy a régi lovagi tornákon hogyan küzdöttek …

Részletek
Eger, Gyula és Szeged áll az élen szilveszterkor

Eger, Gyula és Szeged áll az élen szilveszterkor

MH/MTI 2023. december 29. péntek. 20:45 A szállásfoglaló portál kiemelte: az ünnepi időszakból a szálláshelyeken az idén is elsőként a szilveszter telítődött, jó pár frekventált wellness hotel már november végén teltházat jelzett az év végére. A foglalásonkénti átlagár fejenként egy éjszakára 15 ezer forint. Ilyenkor többen keresik a wellness-ajánlatokat és az óévbúcsúztató, ünnepi csomag ajánlatokat, …

Részletek
Rejtélyes üzenet: 42 évvel a feladás után érkezett meg a címzetthez egy képeslap

Rejtélyes üzenet: 42 évvel a feladás után érkezett meg a címzetthez egy képeslap

Több évtizeddel azután ért célba egy képeslap, hogy feladták azt az ausztráliai Sydneyben: a küldemény még 1981. augusztus 27-én indult útnak, és a napokban, azaz 2023 decemberében érkezett meg a délnyugat-angliai Westgate-be. A megadott címen ma már egy Samantha Williams nevű nő él, akinek fogalma sincs arról, pontosan kinek szól az üzenet: feltételezése szerint az …

Részletek
Jubileum

Jubileum

J. Károly arra ébredt, hogy jelzést kapott a telefonjára, s némi ügyetlenkedés után sikerült a közösségi oldalra navigálni. Látta, hogy aznap jubilálhat, mert meglett az ötvenedik ismerőse. Egy nyolcvanéves néni, aki már egy éve elköltözött a földszintről, de a kedvességére még mindig emlékszik. Biztosan sokan tartják kedvesnek rajta kívül is, mert a néninek ötszáznál több …

Részletek
A stressztől tényleg megőszülhetünk, de a folyamat visszafordítható

A stressztől tényleg megőszülhetünk, de a folyamat visszafordítható

Az őszülő és fehér színű hajat jellemzően az okozza, hogy a hajhagymáinkban lévő pigmentsejtek az öregedés során lassan elhalnak, ami a melanin nevű pigment hiányát jelenti. Akad azonban némi bizonyíték arra, hogy más tényezők is befolyásolhatják ennek a termelődését. Bár a tudósok egereknél már kapcsolatot találtak a stressz és az ősz hajszálak között, azt eddig …

Részletek
Itt a várt fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében

Itt a várt fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében

A család éppen Portugáliában volt nyaralni: az apa és az anya a szállodában hagyta a kis Maddie-t és a testvéreit, majd elmentek a barátaikkal vacsorázni. Mire hazaértek, a hároméves kislánynak csak hűlt helyét találták. Mivel semmi nyomot nem találtak azóta sem, ez a történelem egyik legrejtélyesebb gyerekrablása. Most azonban úgy tűnik, közel a megoldás, és …

Részletek
Rabolni akart, hogy nyaralni mehessen – helyette börtönbe fog kerülni

Rabolni akart, hogy nyaralni mehessen – helyette börtönbe fog kerülni

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves Nógrád vármegyei férfi ellen, aki otthonában próbált meg kirabolni egy idős asszonyt. Elhatározta, hogy rablás útján szerez pénzt a nyaralására a falujában élő, 80 éves, bottal közlekedő, nehezen mozgó nőtől. Magához vett egy harapófogót, beszerzett egy működőképes légfegyvert, majd este a hátsó kertkapun át bement a …

Részletek