Elégedett lehetek a teljesítményemmel, a műtött vállam jól bírta Debrecenben a terhelést – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Elégedett lehetek a teljesítményemmel, a műtött vállam jól bírta Debrecenben a terhelést – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen Szűcs Szabina hosszú kihagyás után tért vissza, és a négy mérkőzést is vívott Debrecenben. Ezek közül hármat megnyert és csak a döntőben szenvedett egy szoros vereséget, amely így ismét ezüstérmet jelentett a sokszoros magyar bajnoknak. A vállsérüléséből visszatérő Szűcs Szabina a felnőtt magyar bajnoki címvédő Dobos Rebeka, a svájci […]
Részletek
A Bocskai kiválóan sikerült, de már a Boxamra készülök – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A Bocskai kiválóan sikerült, de már a Boxamra készülök – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny női döntőiben a legjobb magyar teljesítményt a korábban Ukrajnát képviselő Nakota Veronika mutatta be. A Bocskai emlékversenyt követően a 75 kilós hölgy nemcsak a debreceni szereplését elemezte, de kihangsúlyozta a jövő heti Boxam torna fontosságát is a felkészülésben. Nakota Veronika felnőtt magyar bajnoki címet szerzett decemberben, miután ukrán színekben […]
Részletek
Bernáth Attila és Virbán Gábor minőségi kazah ellenfelekkel szemben lett aranyérmes a Bocskai emlékversenyen!

Bernáth Attila és Virbán Gábor minőségi kazah ellenfelekkel szemben lett aranyérmes a Bocskai emlékversenyen!

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny ötödik versenynapján a férfi döntőkre került sor és a magyar csapat Kazahsztán és Ukrajna mellett szép eredményeket szállított. Bernáth Attila és Virbán Gábor nagyon minőségi kazah ellenfeleket győzött le a Bocskai döntőiben és a verseny jól szolgálta a felkészülést az év fő eseményeire. A görög Joannisz Filippatosz, az Európai […]
Részletek
Elhunyt Paulányi Magda olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító

Elhunyt Paulányi Magda olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító

MH/MTI 2024. január 19. péntek. 23:43 Életének 79. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Paulányi Magda olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja kiemelte: Paulányi az 1972-es müncheni olimpián – a Budapesti Honvéd Sport Egyesület színeiben – 11. lett gerelyhajításban, az 1969-es athéni Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, emellett többszörös magyar bajnok. Legjobb eredménye 60,06 … Olvass tovább

Részletek
Nagy Bianka, Nakota Veronika, Kovács Kruzitó és Virbán Gábor a nap hősei a Bocskai emlékversenyen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Nagy Bianka, Nakota Veronika, Kovács Kruzitó és Virbán Gábor a nap hősei a Bocskai emlékversenyen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny negyedik napján kerültek sorra a női döntők és a férfi elődöntők utolsó felvonása. Debrecenben Nagy Bianka, és Nakota Veronika aranyérmes lett, míg Kovács Kruzitó, és Virbán Gábor magasan jegyzett riválisokat győzött le a legjobb négy között. A holnapi programban a férfi döntőkre kerül sor 14 órától és összesen nyolc […]
Részletek
Ma este a technikai értekezlettel, és a sorsolással kezdetét veszi a 68. Bocskai emlékverseny. – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Ma este a technikai értekezlettel, és a sorsolással kezdetét veszi a 68. Bocskai emlékverseny. – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség első eseménye a 2024-es esztendőben, a mai napon veszi kezdetét a technikai értekezlettel, valamint a hivatalos sorsolással. Összesen 68 női, és 95 férfi ökölvívó nevezett be két kontinensről az idei Bocskai emlékversenyre. A Bocskai emlékversenyre január 14-e és 21-e között kerül sor Debrecenben, a Hajdúság […]
Részletek
Ökölvívó ob: Énekes Dominik szolgáltatta a nap meglepetését

Ökölvívó ob: Énekes Dominik szolgáltatta a nap meglepetését

MH/MTI 2023. december 14. csütörtök. 22:50 A BHSE nagyváltósúlyú (67 kg) tehetsége a Vasas válogatott kerettagja ellen egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Énekes a három menet során sokat mozgott, jól tartotta távol magától tapasztalt riválisát és végül megérdemelt győzelmet aratott egyhangú pontozással. A csütörtök másik emlékezetes összecsapásán a 18 éves, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Gémes Levente legyőzte …

Részletek