NB I: a jövő héten megtörténhet a régóta várt tulajdonosváltás – sajtóhír
Még az átigazolási időszakban erősítenének…
Még az átigazolási időszakban erősítenének…
Ayao Komatsu szerint lehet, hogy a sor végén kezdik 2024-et, de a fejlesztéseken látszani fog a sok jelentős változtatás, amit eszközöltek Steiner távozása óta.
Nem tudja még, milyen változások lesznek a klubnál
Egyes versenyzők – köztük Jenson Button – éjszaka nem tudtak aludni, mást nem engedtek a lakókocsijához. Az Apexként emlegetett F1-es film forgatása a tényleges versenyzők életét nehezíti meg.
Az új, anyai szerepéről, a párizsi olimpiára való felkészülésről és Milák Kristófról is beszélt az úszó egy friss interjúban.
Utánpótlás-válogatott játékost vettek kölcsön…
MH/MTI 2024. január 16. kedd. 14:35Frissítve: 2024. január 16. 14:37 A sportvezető haláláról a másodosztályban szereplő egyesület számolt be kedden, azt ugyanakkor nem közölték, hogy mi okozta az egykori vezérszurkoló, a klub irányítását 2022 júniusában átvevő Bernstein halálát. „Azt a szörnyű hírt kaptuk kedden, hogy Kay Bernstein elnök váratlanul, 43 éves korában elhunyt. Az egész … Olvass tovább
Csatár után középpályás jött…