A DVSC Loncar duplájával győzte le a Mezőkövesdet

A DVSC Loncar duplájával győzte le a Mezőkövesdet

Az előző idényben bronzérmes, házigazda Debrecen a montenegrói Stefan Loncar duplájának is köszönhetően kétgólos győzelmet aratott a Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Loncar
A debreceni Stefan Loncar második gólja a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A mérkőzés elején a hazaiak vállalták a labdabirtoklás kellemes terhét, a vendégek a védekezésre fókuszáltak. A Debrecen kereste a rést ellenfele védelmén, a mezőkövesdiek pedig várták a kontrázás lehetőségét, de miután egyik csapat terve sem vált be, egy ideig nem láthattak helyzetet a nézők.

A félidő derekán aztán megélénkült a találkozó, a kövesdiek némileg váratlanul megszerezték a vezetést, de nem örülhettek sokáig, mert néhány perc múlva Loncar mintegy 25 méterről parádés lövéssel Piscitelli kapujába ragasztotta a labdát. Az első félidő hajrája a házigazdáké volt, de több gól már nem esett.

A szünet után ott folytatták a felek, ahol az első játékrészben abbahagyták, leginkább a vendégek térfelén folyt a játék, és a debreceni nyomásnak hamarosan meg is lett az eredménye: Loncar második, ezúttal fejjel szerzett góljával átvették a vezetést a hazaiak.

A vendégek megpróbáltak kijönni a szorításból, de a támadásaik pontatlanok, erőtlenek voltak, a Debrecen pedig továbbra is veszélyesen játszott, kapufát is rúgott. Az utolsó negyedórára cserékkel frissített Kuttor Attila vezetőedző, de ez sem használt, a DVSC magabiztosan őrizte előnyét, sőt a végén még egyszer betatált és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. 

Az örmény Alashkert Jereván elleni Konferencia-liga-selejtező csütörtöki visszavágójára készülő DVSC az előző idény végét is figyelembe véve immár hét találkozó óta veretlen a bajnokságban.

Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője

„Nagy öröm győzelemmel kezdeni a szezont. A nyitány mindig nehéz, az első félidőben talán ezért túlságosan félénkek voltunk, nem volt meg a szükséges energia, alaphibákat is vétettünk. Gólt kaptunk, de Stefan Loncar gyönyörű találata életben tartott minket. Szünetben realizáltuk, miben kell taktikailag változtatni, ez be is jött, gólokat rúgtunk, a második játékrésszel elégedett vagyok. Nincs idő az ünneplésre, hiszen csütörtökön újabb fontos meccs vár ránk. Ez a győzelem felhívás arra, hogy a szurkolók még többen kijöjjenek a stadionba, és támogassanak minket, mert nagyon sokat segítenek nekünk.”

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

„Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyert. Sokáig partiban voltunk, amit elterveztünk, jó ideig működött, de aztán felőrölt minket az ellenfél.”

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 4844 néző, v.: Káprály
Gól: Loncar (33., 54.), Do. Babunszki (92.), illetve Drazic (27.)
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Manrique – Loncar (Ojediran, 93.), Romancsuk – Bódi (Kiziridisz, 78.), Oliveira (Szécsi, 70.), Vajda B. (Dzsudzsák, 70.) – Bárány (Do. Babunszki, 78.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár, Filip – Brtan, Illés (Cseke, 75.), Vajda S. – Da. Babunszki (Hudák, 75.), Drazic, Prudnyikov (Cseri, 59.)

A tabella:
 1. Debreceni VSC           1  1   –   –      3-1   3 pont
 2. Kisvárda Master Good    1  1   –   –      2-0   3
 3. Újpest FC               1  1   –   –      2-1   3
 4. Puskás Akadémia FC      1  1   –   –      1-0   3
 5. MTK Budapest            1  –   1   –      1-1   1
    Paksi FC                1  –   1   –      1-1   1
 7. Ferencvárosi TC         0  –   –   –      0-0   0
    Kecskeméti TE           0  –   –   –      0-0   0
 9. Fehérvár FC             1  –   –   1      1-2   0
10. Diósgyőri VTK           1  –   –   1      0-1   0
11. Mezőkövesd Zsóry FC     1  –   –   1      1-3   0
12. ZTE FC                  1  –   –   1      0-2   0

A 2. forduló programja

Augusztus 4., péntek:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 20.00

Augusztus 5., szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.45

Augusztus 6., vasárnap:
Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 17.45
Zalaegerszeg-MTK Budapest 20.00

Augusztus 7., hétfő:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good FC 20.00

Szeptember 27., szerda:
Paksi FC-Debreceni VSC 19.00
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 19.00 (az első fordulóból elhalasztott mérkőzés)

Forrás: DVSC / MTI

A Kisvárda két góllal győzött Zalaegerszegen

Az Újpest emberhátrányban győzte le a Fehérvárt

Slagveer győztes gólt szerzett Miskolcon

Böde Dániel egyenlített a Hungária körúton

Post Views: 4

JochaPress