Nem követhetem el ugyanazokat a hibákat

Nem követhetem el ugyanazokat a hibákat

A mezőny legfiatalabb pilótája, és a 2023-as év eddigi legmeggyőzőbb újonca a McLaren fejlődésével kimagasló eredményeket ért el az utóbbi futamokon – olyannyira, hogy már a Red Bull-lal is szóba hozták. A kimagasló teljesítmény ellenére Piastri nem teljesen elégedett magával, a csapattal viszont annál inkább – a Racingnews365.com oldalának így véleményezett az ausztrál:

„Eddig egész jó az évünk, részemről kicsit hullámzó. Csapatként egyértelműen nagyot léptünk előre. Már az alakulathoz való csatlakozásomkor biztos voltam benne, hogy a maximumot fogjuk kihozni a csomagunkból, és ha lesz esélyünk az élen harcolni, képesek leszünk rá” – fogalmazott Piastri.

A Brit Nagydíjon és a Hungaroringen látott tempójukról így nyilatkozott: „Megmutattuk, hogy a szervezettségünk, és az autónk is nagyon erős. Silverstone talán az eddigi legjobb hétvégém volt, de Budapesttel is elégedett vagyok – ott azonban lehetetett volna egy-két részleten javítani.”

Önkritika Piastritól

A McLaren versenyzője a bajnoki tabellán jelenleg a tizenegyedik helyen áll 34 ponttal – eddigi egyetlen pontszerző újoncként a 2023-as évben. Ennek ellenére Piastri kritikus önmagával szemben, elmondása szerint sokszor követ el hasonló megingásokat:

„Sokat hibáztam ahhoz képest, mint amennyire számítottam. Tudom, hogy újoncként ez normális, de egy kicsit sokallom. A szezon kezdete előtt megfogadtam, hogy a hibáimat igyekszem egyszer elkövetni és tanulni belőlük. Azonban volt rá példa, hogy hasonló baklövéseket követtem el – de úgy érzem, ezen tudok javítani.”

formula.hu