Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen
Pénteken dél körül arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két…
Pénteken dél körül arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság lapátokkal, míg a másik…
Parc Fermé: Már nagyon figyelnek rá a Red Bullnál, mit láthat meg Adrian Newey
A két régi rivális újra egymásra talált egy pályaincidens során. A Mercedes megfeszített munkatempóval hozta el Imolába fejlesztéseit, melyek az F1-es edzésnap alapján működnek is.
Magyar szerint csak húzza az időt „a Rogánpress”. Az aláírás nélküli levelet nyilvánosságra hozta. „Majd egy hét után válaszolt a rogáni propaganda ökle, a “köz”televízió a listavezetői vitával kapcsolatos kérdéseimre” – írja a Facebook-oldalán Magyar, majd megjegyzi, hogy a válasz tulajdonképpen nem válasz, hiszen abból nem derül ki, hogy mikor, hol és milyen feltételek mellett…
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál. „Egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével” – áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében. A teszten részt vett Kim Dzsongün észak-koreai vezető is. Az idei ötödik ballisztikus…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Parc Fermé: Le Mans: Kiválasztottak két főszereplőt
A szupersportos elsőgenerációs Golf GTI több, mint 130 lóerővel repít vissza bennünket a 80-as évek elejére. A Volkswagen 1974 márciusában kezdte meg az első Golf gyártását, mely kompakt népautó első körben 50-70 lóerős motorokkal volt kapható. 1975 szeptemberében aztán bemutatkozott a sportos hangvételű első Golf GTI, melynek 1,6 literes 4 hengeres szívó benzinmotorja már 110…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
Minden héten egymillió forint készpénzzel lepik meg szavazóikat. Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom (MEMO) EP-listavezetője többek között olyan videókkal kampányol, ahol arra buzdítja az embereket, hogy a sikert manifesztációval lehet bevonzani. „Gyere el, csukd be a szemedet és képzeld azt, hogy ez az 1 milliárd a tiéd. A te sikered, a te vállalkozásod, a te…