Irreálisnak nevezte Lavrov az ukrán béketervet

Irreálisnak nevezte Lavrov az ukrán béketervet

MH/MTI
2023. szeptember 24. vasárnap. 10:11

Az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszaka után tartott sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov a Kijev által szorgalmazott tízpontos béketervről kijelentette, hogy „teljességgel megvalósíthatatlan”.

„Ezt nem lehet megvalósítani. Nem realista, ezt mindenki látja, de ugyanakkor azt mondják, hogy ez a tárgyalások alapja” – emelte ki az orosz külügyminiszter.

Lavrov kijelentette, a konfliktus a harctéren fog megoldódni, ha Kijev és nyugati szövetségesei ragaszkodnak ehhez az állásponthoz.

A diplomata hozzátette, hogy Oroszország azért mondta fel júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron létrejött fekete-tengeri gabonaexport-szerződést, mert az Oroszországnak tett ígéretek – közöttük egy orosz bankra kirótt szankciók visszavonása és Moszkva visszakapcsolása a SWIFT nemzetközi rendszerbe – nem teljesültek.

Hozzátette: az ukrajnai mezőgazdasági exportra kijelölt biztonsági folyosó újbóli létrehozásával kapcsolatos ENSZ-javaslatok nem reálisak.

Lavrov kijelentette, hogy a nyugatiak „közvetlenül harcolnak” Oroszország ellen Ukrajnában fegyverek szállításával, amit „hibrid háborúnak hívnak ugyan, de a valóságon mit sem változtat”.

Írta a Magyar Hírlap