Új telefonokat ad ki a Telekom, elég olcsón
Jövő héten kerülnek a boltokba a Telekom saját márkás T Phone készülékcsaládjának új tagjai. A…
Jövő héten kerülnek a boltokba a Telekom saját márkás T Phone készülékcsaládjának új tagjai. A T Phone 2 és a T Phone 2 Pro verziója erősebb processzorral és jobb kamerával bír, mint elődje Másfél éve jelentette be a T Phone típusnév alatt saját márkás okostelefonjait a Magyar Telekom. Akkor azt deklarálta célként a szolgáltató, hogy…
A műsorvezető szerint a biztonsági intézkedések ellenére látható, hogy meg lehet ölni egy miniszterelnököt, „ezért azt mondanám, hogy hajrá”. Alexander De Croo belga miniszterelnök (nyitóképünkön) feljelentést tett a flamand Waregem 1 rádió egyik műsorvezetője ellen, aki egy szerdai adásban arra biztatta hallgatóit, hogy “vadásszák le” a miniszterelnököt – írja a La Libre Belgique című belga…
Ayrton Senna szelleme és a csodavárás: ez határozta meg az F1-es imolai hétvége csütörtöki napját. Mészáros Sándor a helyszínről jelentkezik.
Az egyik iregszemcsei polgármester-jelölt szerint a konyhán dolgozók tudtak az üvegszilánkokról, mégsem állították le az ételosztást. Üvegszilánk és dörzsidarab is volt a gyerekek ebédjében az iregszemcsei általános iskolában. Néhány gyerek meg is sérült, amikor az idegen tárgyakat megették – számolt be az ATV Híradója. A szülők feljelentést tettek. A helyi főzőkonyhát pedig azonnal bezárták. Azóta…
Május 16-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Ľubomír Solák szlovák országos rendőrfőkapitány arról beszélt, nyilvántartásba veszik a kormánytagok, valamint a politikusok elleni fenyegetéseket, és pártállástól függetlenül védelmet biztosítanak a parlamenti képviselőknek az egész ország területén – derül ki az ÚjSzó beszámolójából. Mint elmondta, az iskoláknál, a parlament épülete környékén, illetve a szerkesztőségeknél is fokozták a rendőri jelenlétet. Solák…
Vettel vezette a Senna-megemlékezést, Newey elhintette az F1-es folytatás lehetőségét, Hamilton Antonellit ültetné a Mercedesbe: a nap hírei.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
A Sampdoriából az FTC-be, az FTC-ből a Szpartak Moszkvába vezet a szerb szakvezető útja.
Az ausztrál a Miami Nagydíjat követően alig várta, hogy újra autóba ülhessen: a sprintfutamon elért eredménye visszaadta az önbizalmát, így tovább szeretne bizonyítani.
Parc Fermé: Vettel vezetésével emlékeztek Sennáékra az F1-esek Imolában