Marozsán a második fordulóban

Marozsán a második fordulóban

MH/MTI
2023. október 4. szerda. 14:33

A világranglistán 92. magyar játékos a 64 közé jutásért vívott szerdai találkozón Arthur Rinderknech-sel (66.) csapott össze, pályafutása során először. A rivális tagja volt februárban a magyarokat a tatabányai Davis Kupa-selejtezőben 3–2-re legyőző francia válogatottnak.

Mindketten stabilan hozták az adogatásaikat, még egyenlő (40–40) állásig sem jutottak el 12 gémen keresztül, majd a rövidítésben Balázs György tanítványa játszmalabdát hárított, aztán a francia elrontott tenyeresét követően szettelőnybe került. Az első felvonás kiegyenlített játékát jól mutatja, hogy mindketten 38–38 labdamenetet nyertek.

A folytatásban a 23 éves magyar 1:1-nél kiharcolta a meccs első bréklabdáit, melyekből a harmadikat értékesítette. Az egyre többet rontó Rinderknech megroppanni látszott, 4:2-nél ismét elbukta az adogatását, és Marozsán innen már könnyedén kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 23 percig tartott.

A második számú magyar teniszezőre a 64 között a 11. kiemelt ausztrál Alex De Minaur vár.    

A későbbiekben Fucsovics Márton (57.) is pályára lép a kínai metropoliszban, ellenfele a selejtezőből érkezett kazah Gyenyisz Jevszejev (258.) lesz.    

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Marozsán Fábián–Arthur Rinderknech (francia) 7:6 (8–6), 6:2
    később:
Fucsovics Márton–Gyenyisz Jevszejev (kazah) 11.15 körül

Írta a Magyar Hírlap