Wolff: Nem alkalmazkodtunk elég jól

Wolff: Nem alkalmazkodtunk elég jól

Az egyetlen szabadedzés és az időmérő első két fázisa alapján a Mercedes akár a pole-pozícióra is esélyes lehetett volna a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíj pénteki kvalifikációján. A Q3 első perceiben azonban a közeledő vihar megkeverte a lapokat, így Lewis Hamilton és George Russell csak az ötödik és hatodik legjobb időt autózta – ráadásul utóbbi egy két rajthelyes büntetést is kapott az időmérő után a bokszutca kijáratánál történt feltartásért.

f1-hamilton-mercedes-interlagos-day1-2

A Mercedes párosa a harmadik és negyedik pozíciót foglalta el a Q3 elején a bokszutca végén a két Aston Martin mögött. Ám míg Lance Strollék keményen megnyomták a kivezetőkörüket, s így tett a Hamiltonékat megelőző és végül pole-t szerző Max Verstappen is, az Ezüst Nyilak duója óvatosabban közelítette meg a helyzetet.

Márpedig Toto Wolff csapatvezető szerint ezen a ponton hibázott a Mercedes, nem alkalmazkodtak elég jól az éppen változó interlagosi körülményekhez, nagyobb tempóra kellett volna sarkallniuk a két versenyzőjüket:

„Látható, mennyire minimálisak a különbségek a kivezetőköröket és a hőmérsékleteket tekintve, és szerintem nem voltunk eléggé alkalmazkodók. Az Aston Martinok elviharzottak, ahogy Max is egyből a bokszból kijövet felmelegített gumikon, és ők is bizonyultak a leggyorsabbnak. Egy másodpercre voltunk a korábbi köridőnktől és nyolc tizedre a leggyorsabb időtől, és ez megmutatja, hogy mit érhettünk volna el.”

f1-hamilton-mercedes-interlagos-day1

Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke azt a döntését viszont megvédte a jelenleg a konstruktőri világbajnoki összetettben 20 ponttal a Ferrarit megelőző és második helyen álló alakulatnak, hogy korán kiküldték a bokszkijárathoz Hamiltont és Russellt – még ha ez részben vissza is ütött rájuk:

„Az utolsónak bizonyuló kifutásunk előtt hamar elhagytuk a garázsokat és felsorakoztunk a bokszutca végén. Egyértelműen helyes döntés volt a mezőny elején állni, de túl sok hőmérsékletet veszítettek a gumik, amíg álltunk és vártunk a zöld jelzésre. Emiatt nem volt elég jó tapadásunk a kör elején, ez pedig különösen sokba került annak fényében, hogy az aszfalt kezdett nedvessé válni az eső miatt.”

formula.hu