„Az egész mezőnyből legjobban rajtoltam, aztán jött a két Haas” – Albon

„Az egész mezőnyből legjobban rajtoltam, aztán jött a két Haas” – Albon

Két autó számára másodpercekig tartott csak a Sao Pauló-i Nagydíj. A 13. rajtkockából induló Alex Albon az előző sorból induló két Haas mellé került – a külső ívről befelé egymás mellé sorakozott a Williams, Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen autója. A dán befelé mozdult, a németnek nem maradt helye, ezért összeért Albonnal: az irányítását vesztett FW45 éppen Magnussent találta el, mindketten kisodródtak és gumifalba ütköztek. Hülkenberg úszta meg legolcsóbban az esetet, ő csak a Williams leszakadó gumiját találta el.

Büntetést nem osztottak ki az esetet követően, a sűrű első körben történt incidensek esetén eleve elnézőbbek a felügyelők – az érintettek azonban némiképp eltérően látják, mi történt.

Albon: Magnussen nem tudta, hogy ott vagyok

A thaiföldi szerint az történt, hogy Magnussen nem tudta, a Williams ott van még Hülkenberg túloldalán, ezért mozdult a külső oldal irányába, arra számítva, hogy a csapattársnak is van helye jobbra húzódni.

„Nagyszerűen rajtoltam, szerintem az enyém volt a mezőny legjobb rajtja. A két Haas mellé kerültem, és úgy éreztem, mindjárt megvannak. De a bal oldalon távolabb levő autó kicsit vakon maradt, elkezdett mozogni, de nyilván ott voltam én, középen pedig a másik Haas. Ilyen történt már korábban is, az ember semmit nem tud kezdeni” – nyilatkozta Albon, aki két vasárnapi pontszerzés után esett ki.

A thaiföldi nem csupán az erős rajt miatt bosszús, hanem azért is, mert a konstruktőri hetedik Williamshez közelebb került a fő ellenfél, az AlphaTauri. „Frusztráló, mert egy harcban vagyunk a bajnokságban, nem veszíthetünk így pontokat, mások előtt viszont megnyílt a pontszerzés lehetősége. Tudjuk, hogy ha megelőztük volna a két Haast a rajtnál, akkor jó futamunk lett volna” – mondta Albon. A különbség a két csapat között hét pont két fordulóval a szezon befejezése előtt.

Magnussen: Albon szorította felém Nicót

A rajt másik kiesője némiképp máshogy látja az eseménysort. Szerinte Albon terelte az ő irányába a csapat másik autóját – habár a felvételeken jól látszik, a Williams a lehető legszélső pozícióban, jobb kerekeivel a fehér vonalon haladt végig.

„Már másodszor találtam el a falat önhibámon kívül, ez kicsit frusztráló” – nyilatkozta Magnussen. „Nagyon jól sikerült elindulnom, aztán szerintem Albon felém szorította Nicót és összeértek. Így kezdődött a láncreakció, amely során Albon nekem ütközött. Ez van, nem ez első alkalom, hogy valaki csalódott. Tovább kell lépni.”

Az eset legszerencsésebb érintettje, a végül 12. helyen célba érő Nico Hülkenberg is elmondta saját verzióját:

„Nagyon hasonló volt az eset a katarihoz, deja vu érzésem is volt. Ezek nagyon gyorsan történnek. Alex a jobboldalon volt, Kevin közeledett hozzám balról. Szerintem kicsit túl kemény volt, de meg is fizette az árát” – mondta a katari sprinten szintén két ellenfél közé kerülő német, hozzátéve, kisebb sérülést szerzett autója, amit a piros zászló alatt helyrehozott a Haas.

formula.hu