Bóka János az osztrák EU- és alkotmányügyi kancelláriaminiszterrel folytatott kétoldalú egyeztetést Bécsben

Bóka János az osztrák EU- és alkotmányügyi kancelláriaminiszterrel folytatott kétoldalú egyeztetést Bécsben

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Bóka János elmondta, hogy az EU versenyképessége a magyar elnökség programjának is meghatározó prioritása lesz. Minden más prioritást ebből a központi célkitűzésből kívánnak levezetni és ebben a törekvésben Ausztriában megbízható partnerre találtak – emelte ki.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az EU bővítésénél a nyugat-balkáni országokat tekintve a magyar álláspont mindig is egyértelmű volt. „Ha az EU fele annyira találékony lenne a tekintetben, hogyan lehet a folyamatot felgyorsítani, mint amennyire találékony a tekintetben, hogyan lassítsa le, ezek a nyugat-balkáni államok már rég az EU tagjai lennének” – mondta.

Hozzátette: Ukrajna csatlakozása kapcsán a magyar álláspont abból indul ki, hogy döntéshozatal előtt stratégiai vitát kell folytatni, amelynek „nyíltnak és őszintének kell lennie”.

Állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy az EU biztonságát erősíti, vagy gyengíti az, ha csatlakozási tárgyalásokat kezd egy olyan országgal, amelyik háborúban áll egy szomszédos atomhatalommal, ahogy arra is, hogy mi a bővítési folyamat célja. A béke területének terjesztése vagy pedig az, hogy egy zajló háborút az EU-ba vigyen.

Az illegális migrációval kapcsolatban Bóka János kiemelte, hogy ez európai probléma, így európai megoldást kell rá találni, ami ideális esetben konszenzusos megoldás, amelynek kiindulópontja az, hogy nekünk, nem pedig az embercsempész hálózatoknak kell eldönteni, hogy kit engedünk be az EU-ba.

A miniszter meglátása szerint a migrációs paktum e tekintetben nem hoz áttörést, így a tagállamok a paktumon kívül is keresik a lehetőségeket. Ilyen az Ausztria, Magyarország és Szerbia közötti megállapodás is, amely már „kézzelfogható” eredményeket hozott.

A közel-keleti helyzetről Bóka János elmondta, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy a fogvatartott túszokat azonnal és feltételek nélkül elengedjék, köztük magyar állampolgárokat is, ne következzen be regionális eszkaláció és Izrael hatékonyan tudja gyakorolni az önvédelemhez fűződő jogát.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar elnökség arra készül, hogy Ausztriával és az EU minden tagállamával a lojális együttműködés szellemében őszinte, pártatlan közvetítőként, az európai érdekeket szem előtt tartva működjön együtt.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar elnökség prioritásai között szerepel az illegális migráció elleni küzdelem, különösen a külső határok védelmének kérdése.

Karoline Edstadler azt hangsúlyozta, hogy a Bóka Jánossal folytatott megbeszélés „nyitott és őszinte” volt.

A két szomszédos ország között szoros a gazdasági kapcsolat, Ausztria Magyarországnak a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere és az egyik legnagyobb befektetője. Mintegy 1400 osztrák vállalkozás aktív Magyarországon, amelyek 70 ezer embert foglalkoztatnak – mondta.

Kiemelte, hogy a két ország hosszú ideje sikeresen együttműködik. Bár vannak olyan pontok, ahol eltérőek az álláspontok, de az EU-ban demokrácia van, fontos az eszmecsere és az, hogy az eltérő álláspontokra megoldást találjanak – fűzte hozzá.

Ausztria európai uniós és alkotmányügyi kancelláriaminisztere beszélt arról is, hogy az illegális migráció kérdésében egy oldalon áll a két ország.

Bóka János a jövő év második felében esedékes EU-elnökségre történő felkészülés jegyében látogatott el az osztrák fővárosba kedden, hogy az EU előtt álló kihívásokról és a magyar elnökségi prioritásokról egyeztessen. A miniszter a felkészülés jegyében valamennyi tagállamba ellátogat.

Írta a Magyar Hírlap