Autó: Magyarországra jön a Jaecoo: Kínában vezettük a BMW X1 és X5 méretű új SUV-okat

Autó: Magyarországra jön a Jaecoo: Kínában vezettük a BMW X1 és X5 méretű új SUV-okat

A legnagyobb kínai autógyártók között jegyzett Chery nemcsak az Omoda, hanem a Jaecoo márkáját is el kívánja hozni Európába és többek közt Magyarországra is. A vállalat kínai központjában ismerkedtünk a Jaecoo új SUV-jaival, és egy prémiumkategóriás Exeedbe is beültünk.

A kínai állami tulajdonban lévő Chery relatíve új szereplő az autóiparban, hiszen a 26 évvel ezelőtt alapított vállalat csak 1999-ben dobta piacra első autóját, ami ráadásul nem volt egy különösebben nagy durranás. Konkrétan az első generációs Seat Toledo helyi piacra szánt változata.

A hosszú ideje a legnagyobb kínai autóexportőrként jegyzett cég 2024 elején elsőként az Omoda márkával érkezik meg Magyarországra, amit a későbbiekben az általunk már részletesen bemutatott Exeed/Exlantix, illetve a Jaecoo követ majd a sorban, legalábbis az ígéretek szerint.

© László Ferenc

Jaecoo 7

Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor májusban kezdődik meg a Jaecoo 7 magyarországi forgalmazása. Jelen delikvensünk nem más, mint a Kínában Chery Tansuo 06 néven kínált szabadidő-autó nemzetközi piacokra szánt enyhén módosított verziója.

A BMW X1 méretkategóriájában versenyző, idén áprilisban Sanghajban leleplezett újdonság 4,5 méter hosszú, 1,86 méter széles, 1,68 méter magas és 2,67 méteres tengelytávolságú.

© László Ferenc

© László Ferenc

A karakteresen szögletes formatervű Jaecoo 7 elejét a függőleges osztatú méretes hűtőrács és a pixeles hangulatú fényszórók uralják. Oldalt hagyományos visszapillantó-tükrökre és süllyesztett kilincsekre, valamint egyenes övvonalra és laposra vasalt kerékjárati ívekre lehetünk figyelmesek, a hátulnézetet pedig a felső légterelő, a fénycsíkkal összekötött lámpatestek és a kamu kipufogóvégek határozzák meg.

Az utastér tágasnak és egész jó minőségűnek tűnt a rövid első találkozás során. A műszerfalat két tabletszerű kijelző uralja, melyek közül az egyik a digitális műszeregység, a másik pedig a 14,8 colos képátlójú infotainment kijelző, melynek felhasználói felületét egy Qualcomm 8155 chip hajtja meg.

© László Ferenc

© László Ferenc

Ezenkívül többek közt vezeték nélküli telefontöltőt, szélvédőre vetítő HUD-ot, arcfelismerést és Level 2-es vezetéstámogat rendszert is kapunk.

A gépháztető alatt egy 1,6 literes soros 4 hengeres benzinmotor található, mely turbóval megfújva kiviteltől függően 186-197 lóerős teljesítményt ad le, 275-290 Nm-es csúcsnyomaték társaságában. Az 1,6 tonna körüli SUV 9 másodperc magasságában abszolválja a 0-100-as sprintet és 180-200 km/h körül alakul a végsebessége.

© László Ferenc

© László Ferenc

Hozzánk várhatóan a 197 lovas kivitel érkezik majd, mely első- és összkerékhajtású változatokban lesz elérhető. A kínai menetpróba során a négykerék-hajtású változattal terepeztünk egy keveset, melynek során jól érződött, hogy egy alapvetően elsőkerék-hajtású modellről van szó, mely tapadásvesztés során hátra is küld erőt.

A hétfokozatú duplakuplungos automata váltós Jaecoo 7 természetesen nem kőkemény terepjáró, de azért egész jól elboldogul az aszfalt nélküli útszakaszokon, a gázlómélysége 40 centiméter.

Európában komoly reményeket fűznek a plugin hibrid kivitel sikeréhez. Ezt az opcionálisan szintén 4WD rendszerrel is rendelhető zöld rendszámos SUV-ot egy 1,5 literes turbós benzinmotor és egy villanymotor hajtja, 156 lóerős teljesítménnyel és 220 Nm nyomatékkal. Az egyelőre ismeretlen kapacitású akkumulátor az ígéretek szerint 100 kilométeres lokálisan zéróemissziós hatótávot biztosít.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Jaecoo 8

A Chery kínai termékkínálatának legkelendőbb modellje a Tiggo 8 divatterepjáró, melynek nagytestvérének, a Tiggo 9-nek a nemzetközi piacos átbrandelt verziója az általunk alaposan körbejárt és hatalmas autóesernyős formában is megörökített Jaecoo 8.

A BMW X5-nél kicsit rövidebb, T1X platformos kínai újdonság a Jaecoo 7-nél kicsit jobban lekerekített formatervvel, de hasonló hűtőrács, hagyományos visszapillantó és süllyesztett kilincs felállással támad. A némi Range Roveres beütéssel rendelkező SUV 4,82 méter hosszú, 1,93 méter széles, 1,7 méter magas és 2,82 méteres tengelytávolságú.

© László Ferenc

© László Ferenc

Az utastér mintájául egyértelműen a német prémium divatterepjárók szolgálhattak, és bár itt-ott még nem olyan szépen feszül a bőr, mint az elvárható lenne, a minőségérzet egészen rendben van, és a helykínálatra sem lehet panasz.

A két darab 12,3 colos nagyfelbontású képernyőt felvonultató műszerfal szemrevaló légbeömlői ugyanolyan finoman kattogó hangot adnak, mint a Mercedes légbefúvói, a középkonzol puha felületű vezeték nélküli mobiltöltője pedig ugyanúgy hűti a ráhelyezett készüléket, mint azt az újabb BMW-kben tapasztalhatjuk.

© László Ferenc

© László Ferenc

Az ülésállító kezelőszervek a Jaecoo 7-től eltérően nem az ülések oldalára, hanem Mercedes módra az ajtók felső részére kerültek. A hangulatvilágítás 256 színárnyalatú, a 14 hangszórós hi-fit a Sony szállítja, kár, hogy az alsó hangszórók műanyag borítása kicsit gagyi.

Az 5 és 6 üléses változatokban gyártott Jaecoo 8 fűthető/szellőztethető ülései rendkívül kényelmesek, de kevés oldaltartást biztosítanak, a biztonságról fejlett vezetéstámogató rendszer és 10 légzsák gondoskodik.

© László Ferenc

© László Ferenc

A 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotor 250 lóerős teljesítménye és 400 Nm nyomatéka egy hétfokozatú duplakuplungos automata váltón keresztül érkezik meg az első kerekekre, a drágább összkerekes verziók normál automata váltója nyolc sebességi fokozattal bír.

A végsebesség 200 km/h körül alakul, illetve a későbbiekben 1300 kilométeres hatótávú plugin hibrid változat is készül majd a típusból. A kerekek 20 colosak és felár ellenében adaptív felfüggesztés is rendelhető.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Exeed VX

A Chery prémiummárkája, a 2017-ben alapított Exeed kínálatában az általunk már részletesen bemutatott vadonatúj Exlantix modelleken kívül konzervatívabb hajtásláncú/külsejű autók is találhatók. Ilyen például a TX fölé pozicionált VX, mely a brand legnagyobb méretű SUV-ja.

A Jaecoo 8-nál 15 centiméterrel-, a BMW X5-nél pedig 5 centiméterrel hosszabb, mátrix LED-fényszórós Exeed VX kínai forgalmazása 2021-ben kezdődött meg, és amennyiben minden jól megy, a későbbiekben Európában is kapható lesz a típus.

© László Ferenc

© László Ferenc

A 4,97 méter hosszú, 1,94 méter széles, 1,8 méter magas és 2,9 méteres tengelytávolságú szabadidő-autóban egyszerre akár heten is helyet foglalhatnak, de a legnagyobb kényelmet a hatszemélyes luxusverzió biztosítja.

Az M3X platformra épülő, első-, illetve összkerékhajtású VX műszerfala a felsőkategóriás elektromos Mercedesekben lévő Hyperscreenre emlékeztet, a faltól falig érő üveglap mögött három darab 12,3 colos kijelző található.

A Lion Melody hangrendszerű divatterepjáró egyedi kialakítású kormányán érintőgombok figyelnek, a fűthető/szellőztethető ülések az ajtón lévő gombok segítségével állíthatók, a klíma háromzónás.

© László Ferenc

© László Ferenc

Az oldalsó fellépők az ajtók nyitására automatikusan mozognak, körülbelül úgy, mint a méregdrága Maybach GLS-ben, a kerekek 19-20 colosak.

A hétfokozatú duplakuplungos automata váltós VX 390T-ben lévő 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotor 254 lóerős teljesítménye mellé 390 Nm-es nyomaték társul. Ugyanennek a motornak a 261 lovas és 400 Nm-es verziója található a VX 400T csúcsmodellben, melybe az Aisin szállítja a nyolcfokozatú hagyományos automata váltót.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Konklúzió

A Chery többfrontos letámadást kíván indítani az európai piacon, és a kínai gyártó különböző kategóriákban versenyző modelljei ígéretesnek tűntek az első személyes találkozó, rövid tesztvezetés során.

A formaterv egész pofás, az utastér a német prémiumgyártókat juttathatja eszünkbe, a hajtásláncok tekintetében viszont még lenne hova fejlődnie a vállalatnak.

Az európai és egyben magyar piaci startot illetően még sok a kérdőjel, egyelőre még nincs kőbe vésve, hogy pontosan mely modellek és mikor érkeznek meg hozzánk, melyek sikere nagyban múlthat többek közt az árazáson, illetve a garanciális feltételeken.

A maga fölé gombnyomásra hatalmas ernyőt nyitó Jaecoo 8

© László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG