A magyar csapat nyerte a CECJM-et 2023-ban is!

A magyar csapat nyerte a CECJM-et 2023-ban is!

24 magyar versenyző képviselte hazánkat az idei CECJM versenyén, amelyen összesen 34 érmet (16 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet) nyertek úszóink.

November 25-26-án rendezték a szlovéniai Kranj városában a CECJM elnevezésű versenyt, amely eredetileg a Közép-Európai Országok Serdülő Bajnoksága volt, ám idén további két országgal bővült a mezőny – ezúttal Törökország és Németország serdülő versenyzői is vízbe ugrottak. Így még nehezebb dolga volt a magyar csapatnak, hiszen a törökök a legerősebb serülő korú úszóikat sorakoztatták fel, éppúgy, ahogy a németek, így komoly csaták zajlottak a vízben.

Nem kellett azonban félteni a magyarokat, 12 lány és 12 fiú versenyzőnk kitűnően teljesített. Összesen 34 érmet nyertek, egyéni és váltó számokban is kiemelkedően teljesítettek. Krajnyák György, az utánpótlás-válogatottakat irányító vezetőedző pozitívan értékelte a verseny: „Nagyon elégedett vagyok, jó hangulatú csapat volt, fegyelmezett úszókkal, akik rendkívül jól teljesítettek és őszintén szurkoltak egymásnak. Kicsit más volt, mint az eddigi CECJM-ek, hiszen még 2022-ben a római eb-n született egy megállapodás, hogy bővítsék ki ezt a viadalt, így idén új országok csatlakoztak a mezőnyhöz. Törökország egy rendkívül erős serdülő válogatottal érkezett, plusz a németek is komoly csapatot küldtek – de a románok és a lengyelek is erősek voltak (a szokásokhoz híven). Összesen 10 ország vett részt, ami nehezebbé tette az eddigi sima győzelmeink megismétlését – így szorosabban vált a verseny. Ennek ellenére azonban végig vezetett a fiú és a lány csapatunk is. Jó volt a helyszín, a szervezés, flottul haladt minden, dicséret illeti a szlovénokat.”

Egyéni számokban aranyérmet nyert a lányok között Lakó Dorina, Szabó Lilla, Megyesi Vanda, Kammerer Kitti, és Barta Bianka is, a fiúk között Kakuk Koppány, Antal Dávid, Buda Levente és Kárpáti Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az egyéni teljesítmények szempontjából a lányok között Barta Bianka volt a legjobb a 200m vegyesen elért 2:18.59-es idejével, ami aranyérmet és 753 AQUA pontot jelentett, ezzel ő lett a női mezőny abszolút legjobbja, a fiúknál Pápai Olivér 400 gyorson úszott 4:02.15-ös ideje jelentette a legjobb egyéni magyar eredményt a fiúk között (abszolút 5. hely).

A magyar versenyzők nagy része az EYOF válogatottból jött, azaz akik idén már teljesítettek a maribori nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. Krajnyák György kiemelte, hogy rengeteg meghatározó úszónk teljesített jól, az egyéni aranyérmeseken túl is bőven van kit kiemelni: „Király Hanna Gréta, Kokas Fanni is nagyszerűen úszott, továbbá azok az úszók is nagyon jól felszívták magukat, akik nem hoztak aranyérmet, de értékes dobogós és pontszerző helyeken végeztek – Takács Botond, Kenyeres Gergő is ide sorolható. Voltak olyan úszók, akiket egy-egy számra vittünk ki, ők is kiválóan versenyeztek, kellemes meglepetés volt. Nincs baj a jövővel, tehetséges, ügyes gyerekek vannak a serdülő korosztályban, így megvan az utánpótlás. Kiemelném azonban Kakuk Koppányt, akiben hihetetlen élettani faktor van, savtűrése elképesztő. 200 gyorson nagyjából egy testhossz hátrányt leúszik az utolsó ötvenen, rendkívül jól hajrázik.”

A magyar csapat a lányok versenyében 214 ponttal az első helyen végzett – megelőzve a németeket (165 pont) és a románokat (159 pont), míg a fiúknál 176 ponttal szintén az összetett első helyen zártak.

A teljes jegyzőkönyv és valamennyi eredmény ide kattintva érhető el.