A Sevilla fiatal tehetségét szemelte ki magának a Brighton and Hove Albion – sajtóhír

A Sevilla fiatal tehetségét szemelte ki magának a Brighton and Hove Albion – sajtóhír

Angol sajtóértesülések értelmében ezúttal a Sevilla fiatal védőjére pályázik a Brighton and Hove Albion, így egy újabb zseniális üzletet végrehajtva az átigazolási piacon…

(Photo by Jesus Ruiz/Quality Sport Images/Getty Images)

Újabb fiatal tehetséggel erősíthet a Brighton and Hove Albion az angol sajtó legfrissebb beszámolói szerint, hiszen a Premier League egyik legokosabban igazoló csapatának ezúttal a Sevilla 20 éves védője, Juanlu Sanchez a kiszemeltje.

Sanchez az idei szezon folyamán robbant be a spanyol élvonalban, 14 mérkőzésen 3 gólpasszal szolgálva csapatát, így az angol élvonalban is felfigyeltek a játékosra, többek között a Brighton and Hove Albion is, akik számára kifejezetten imponáló a játékos alacsonyra becsült piaci ára.

A Sevilla játékosának ráadásul kivásárlási ár is szerepel a szerződésében, így a Sirályok mindössze 25 millió euróért tehetnek szert a spanyolok egyik legnagyobb tehetségére.

fociclub