Dárdai Pál ismét távozik a Hertha BSC vezetőedzői posztjáról

A másodosztályban sem jött össze.

Ismét távozik az ezúttal már a német másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról Dárdai Pál – közölte a berlini klub szombaton. A magyar szakvezető szerződését a Hertha nem hosszabbította meg, így az a 2023-2024-es szezon végével hivatalosan lejár.

Dárdai teljesen azért nem köszön el a Herthától: életre szóló klubtagságot kapott.

„Rendkívül nehéz időszakban vette át a csapat irányítását, ezért nagyon hálásak vagyunk neki. A kiesés után sokáig azt sem tudtuk, kapunk-e licencet a másodosztályra, ő mégis elkötelezte magát mellettünk” – mondta a magyar trénerről Benjamin Weber sportigazgató. Hozzátette, mindezek ellenére a következő szezonra új vezetőedzőt keresnek, Dárdaival azonban már tavaly megegyeztek, hogy más minőségben a klubnál marad, ha a vezetőedzői megbízatása véget ér.

„A Hertha BSC a családom. Harminc éve vagyok itt, minden fűszálat ismerek. Együtt felépítettünk valamit ebben a szezonban, amire büszke vagyok, és a legjobbakat kívánom a klubnak” – mondta Dárdai.

Thomas E. Herrich ügyvezető elmondta, amikor Dárdai a nyaralás után visszatér a német fővárosba, együtt kidolgozzák az új munkakörét.

Dárdai az előző idényben harmadik alkalommal vette át a Hertha irányítását, de a csapat nem tudta megőrizni élvonalbeli tagságát, a másodosztályban pedig egy fordulóval az idény vége előtt a tabella nyolcadik helyén áll.

Dárdai játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőtt csapatot először 2015 februárja és 2019 nyara, másodszor 2021 januárja és novembere között irányította.

Írta a HVG