Hosszú út áll előttünk a Red Bullig

Hosszú út áll előttünk a Red Bullig

Hiába vágott neki a futamgyőzelmeket és világbajnoki ezüstöt hozó 2022-es évad után nagy várakozásokkal a Ferrari az idei szezonnak a Formula-1-ben, hamar kiderült, hogy a lemaradásuk megnőtt a Red Bullhoz képest, sőt az egyértelmű második erő státuszukat is elveszítették: azt felváltva birtokolták a Mercedes, az Aston Martin és az esztendő második felében a McLarennel.

Végül a Scuderia így is csupán néhány ponttal maradt le a konstruktőri második helyezésről a Mercedes mögött, ráadásul Carlos Sainz szingapúri diadala révén a vörösök tudták egyedül megszakítani a Red Bull hegemóniáját.

f1-leclerc-ferrari-abudhabi-1-v2_1

Bár a spanyol győzött a távol-keleti helyszínen, különösen az évad utolsó fázisában Charles Leclerc volt a meggyőzőbb a maranellóiak két pilótája közül számos pole-jával és dobogójával – a monacói el is árulta, hol fordult meg a szezonja:

„Nem volt egyszerű. Úgy gondolom, két részre lehet osztani a szezont: a Japán előtti és a Japán utáni szakaszra – legalábbis az én oldalamon” – idézi Leclerc-t az F1i.com. „Sokkal könnyedébben érzem magam az autóban Japán óta. Dolgoztunk az autó kiegyensúlyozottságán különböző körülmények között, ami sokat segített a vezetési stílusomat illetően. Nagyon szeretem a túlkormányzottságra hajlamos autókat, amelyeknek erős az eleje, amire azonban az idény első felében nem igazán voltam képes.”

A Ferrarit bizakodással töltheti el az is, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon rendben volt a sokszor problémát jelentő gumikezelésük is: „Arra számítottunk, hogy főként a túlmelegedéssel fogunk küzdeni. Általában ez az egyik gyengeségünk. De vasárnap elég jó munkát végeztünk ebben a tekintetben.”

f1-leclerc-ferrari-abudhabi-2_1

Amikor arról kérdezték Leclerc-t, hogy mindez optimizmussal tölti-e el a 2024-es vb-hadjáratát megelőzően, a versenyző visszafogottan nyilatkozott:

„Egyfelől jó így befejezni az idényt. Ez önbizalmat ad annak kapcsán, hogy remélhetőleg a következő évre jobban fogjuk tudni, hogyan kell beállítanunk az autót és hol kell még fejlesztéseket végrehajtanunk. Másfelől viszont még hosszú út áll előttünk, hogy elérjük a Red Bull szintjét, különösen versenytempó tekintetében. Annak kapcsán a csapatban mindenki tisztában van vele, hogy még rengeteg munka vár ránk.”

„Nagyon sok volt a hullámhegy és a hullámvölgy. Voltak futamok, amikor egyértelműen mi voltunk a második leggyorsabb autó, míg más versenyeken talán a negyedik-ötödik leggyorsabb autó volt a miénk. De hiszem, hogy Japán óta, amikor fejlesztéseket hoztunk az autóhoz, a helyes irányba mentünk, különösen az én vezetési stílusomat illetően.”

formula.hu