Illegális dohánnyal kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök Hódmezővásárhelyen

Illegális dohánnyal kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök Hódmezővásárhelyen

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 9:15

A pénzügyőrök több mint 28 ezer doboz cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak két Csongrád-Csanád vármegyei lakosnál, akik elfogásuk pillanatában is illegális dohányárut szállítottak – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

A felderítés során kiderült, hogy az illegális dohánytermékek tárolására raktárakat és garázsokat is béreltek az elkövetők.
A kutatások eredményeként 28 320 doboz zárjegy nélküli, adózatlan cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak. A dohánytermékek eredetét és származását nem tudták igazolni, így bűncselekményükkel mintegy 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Az illegális árut lefoglalták, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás bűntette miatt. Egyikük többszörösen büntetett előéletű, őt őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

Írta a Magyar Hírlap