Gazdaság: „Nincs szükségünk túlárazott stadionokra” – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere

Gazdaság: „Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere

Az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat, és hamar elveszíti Queensland állam lakosságának támogatását”
Schrinner elmondása szerint egy független hatóság által létrehozott bizottságra lenne szükség, hasonlóan a 2000-ben Sydney-ben és a 2012-ben Londonban rendezett ötkarikás játékokhoz. „Nincs szükségünk túlárazott stadionokra, inkább jobb közlekedést kell biztosítani” – mondta Schrinner. Hozzétette: „Ezen a héten nyilvánvalóvá vált, hogy a testület egy működésképtelen cirkusz”.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021-ben jelölte ki Brisbane-t a 2032-es játékok házigazdájának, igencsak meglepve a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely épp egy olyan bizottságot állított fel, amely megvizsgálta volna egy esetleges magyar pályázat lehetőségét. A város a szomszédos Gold Coasttal, Sunshine Coasttal és Ipswich régióval közösen ad majd otthont az olimpiának és paralimpiának.

Kilépett a 2032-es olimpia szervezőbizottságából Adrian Schrinner, Brisbane főpolgármestere, mert szerinte a testület csak látszattevékenységet végez, a valódi döntéseket az állami kormányzat hozza meg zárt ajtók mögött.

(Nyitóképünkön Annastacia Palaszczuk, Queensland kormányzója a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021-es ülésén, amelyen bejelentették, hogy Brisbane-ben lesz a 2032-es olimpia. Fotó: AFP / pool / Toru Hanai)
– hangsúlyozta Schrinner.
Stirling Hinchliffe állami sportminiszter állítása szerint összezavarodott a polgármester kilépésének hírére, de fenntartja a helyet Schrinnernek, hátha később meggondolja magát.

A főpolgármester nem támogatja az olimpia központjául szolgáló brisbane-i Gabba Stadion 2,7 milliárd dolláros (több mint 626 milliárd forintos) lebontását és újjáépítését, szerinte más megoldásokat is fontolóra kellene venni. Ennek ellenére az állami vezetőség fedezni szeretné egy másik létesítmény, az RNA Showgrounds 91 millió dolláros (21 milliárd forintos) renoválását is.Írta a HVG