Élet+Stílus: Rómának üzent a pápa: szedje össze magát a következő szentévre

Élet+Stílus: Rómának üzent a pápa: szedje össze magát a következő szentévre

Több illedelmességet és jobb működést vár a várostól a pápa.

Javítania kell az ott élők és oda látogató számára biztosított alapvető szolgáltatásokon Rómának a 2025-ös szentév előtt, amikor több tízmillió zarándok érkezhet. Erről Ferenc pápa beszélt vasárnap az újév kezdete előtt hat órával tartott hagyományos év végi hálaadáson

“Hát nem azon dolgozik ki-ki a maga módján, hogy mind az itt élők, mind az ide zarándokoltak számára is a remény jelképévé váljon a város?” – kérdezte a pápa a Szent Péter bazilikában elmondott homíliájában a Reuters szerint. A bazilika első soraiban ott ült eközben Roberto Gualtieri római polgármester is, akit sok kritika ér a rosszul működő közösségi közlekedés, és az elégtelen szemétszállítás miatt.

A pápa szerint a városnak sokkal felhasználóbarátabbá kell válnia az idősek és a mozgásukban korlátozottak számára, emellett “illedelmességre és normális működésre” van szüksége, “mert csak egy lakói számára is élhetőbb város lehet mindenki más számára is vonzó”.

Romában 2025-ben tartják soron következő szentévet, amikor zarándokok tömegei keresik fel a várost, hogy imádkozhassanak a szent helyeken és különleges alkalmi áldásokhoz jussanak.

HVG