Ligue 1: visszatérhet a másodosztályú gólkirály a Metz-hez – sajtóhír

Ligue 1: visszatérhet a másodosztályú gólkirály a Metz-hez – sajtóhír

Holland sajtóértesülések szerint a francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Metz korábbi gólerős támadójával készül erősíteni…

(Photo by Pieter van der Woude/BSR Agency/Getty Images)

A Voetbal International értesülései szerint a francia Metz közel áll ahhoz, hogy kölcsönben visszaszerezze korábbi játékosát, Georges Mikautadze játékjogát az AFC Ajaxtól.

A 23 éves támadó Franciaországban látta meg a napvilágot és egész eddig pályafutása alatt itt futballozott. Mikautadze 2016-ban került a Metz akadémiájára, a felnőtt csapatban a 2018-2019-es szezonban debütált. Később két szezont eltöltött kölcsönben a belga Seraing együttesében, majd az elmúlt idényben a Bölöni László vezette együttes alapembere volt a másodosztályú feljutás alkalmával.

Mikautadze az előző Ligue 2-szezonban 37 mérkőzésen 23 találatot szerzett, melyet követően a szezon játékosának választották meg a francia másodosztályban. Tavaly nyáron 16 millió eurós átigazolási díj fejében szerződött a holland óriásklubhoz, amely azonban gyengélkedik ebben a szezonban és a grúz gólgyáros is csupán hat bajnokin jutott szóhoz, gólt nem szerzett.

A tehetséges csatár 2021 óta 22 mérkőzésen lépett pályára a grúz válogatottban, ezen találkozókon kilenc gólt szerzett.

fociclub