Sport: MOB-elnök: Nagyszerű lesz a párizsi olimpia, de mi sokkal jobbat tudnánk rendezni

Sport: MOB-elnök: Nagyszerű lesz a párizsi olimpia, de mi sokkal jobbat tudnánk rendezni

A foci-Eb mellett az év legnagyobb sporteseménye a párizsi olimpia lesz, ahol a várakozások szerint 160-180 fős csapat képviselheti majd Magyarországot. Összejön vajon Szilágyi Áronnak a negyedik egyéni kardarany? Ott lesz a rajtnál Milák Kristóf? Elkezdődik a magyar vízilabda újabb aranykora? Összeszedtük, kikre érdemes figyelni a játékokon.

Arról is beszélt, hogy manapság már nagyon nehéz a sportolóknak kivívniuk a szereplés jogát a játékokon, de a MOB úgy kalkulál, hogy körülbelül 137 és 245 között lesz a magyar versenyzők létszáma Párizsban. „Azért szeretnék nagy csapatot, mert az mutatja a magyar sport erejét is. Olyan sportágakban is jelen kell lennünk, amelyekben a korábbiakban nem voltunk sikeresek” – tette hozzá a sportvezető.
Arra a kérdésre, hogy hány aranyérmet vár a magyar csapattól, azt mondta, hogy tíznek örülne, de egy nemzetközi előrejelzés szerint két aranyunk és tizenkét ezüstünk lesz, vagyis „bármi lehet”. Hozzátette, elégedett lenne, ha túlszárnyalnánk a „tokiói termést”, de fontos lenne legalább úgy szerepelni, mint az előző olimpián.

Gyulay Zsolt szerint fontos lenne legalább úgy szerepelni Párizsban, mint Tokióban.

Az olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf helyzetét firtató kérdésre a MOB elnöke azt mondta, „nehéz megfejteni a történetet”, és bár nyáron beszéltek, azóta nem sikerült felvennie vele a kapcsolatot. Mint fogalmazott, bizakodik, hogy a sportoló ott lesz Párizsban, „ha azonban úgy dönt, hogy kihagyja a játékokat, és később tér vissza, annak is nagyon fogunk örülni”, mivel „nagyon meg kell becsülni az ilyen kaliberű sportolókat”.
„Abban biztos vagyok, hogy a párizsi nagyszerű, emberközeli olimpia lesz, de abban is, hogy mi sokkal jobb olimpiát tudnánk rendezni” – jelentette ki Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

Milák tavaly nyáron eltűnt a nyilvánosság elől, olyannyira, hogy az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba is azt mondta róla, „senki nem tudja felvenni vele a kapcsolatot, képtelenség vele kommunikálni”. Szilveszterkor aztán a Honvédelmi Minisztérium sportért felelő államtitkára közös képet posztolt az úszóval, bejegyzésében pedig azt írta: „Üdv, 2024! Jövünk!”. Megkerestük az államtitkárságot, hogy megtudjuk, Milák visszatérését jelenti-e a közös fotó, ám kitérő választ kaptunk.

Írta a HVG