LMA
2024. január 9. kedd. 15:19
Ahogy az öngyilkos merénylők nem elmebetegek, úgy a terroristák sorait erősítő nők sem azok. Az utóbbi csoport mozgatórugói természetesen csöppet mások, így nem árt föltekinteni, mi motiválja a hölgyek „értékválasztását”. Mindennek megértéséhez azonban egy kissé vissza kell lépnünk az időben – de azért nem olyan messzire, pusztán (és durván) tíz esztendőre, amikor az első elemzések megjelentek az Iszlám Állam (ISIS) soraiba jelentkező, nyugat-európai eredetű nők szociális és „szellemi” hátteréről.
Talán az első és legfontosabb kitétel (újra és újra) leszámolni azzal a hiedelemmel, miszerint a „hölgyek” és a „kegyetlenség” kifejezések egymást kizáró fogalmak. E tétel tarthatatlanságát a Közel-Kelet friss eseményei is igazolják, de talán legélesebben az Iszlám Állam (ISIS) története nyújt rá cáfolatot. Az terrorszervezethez csatlakozó hölgyek által a közösségi médiában közzétett számos bejegyzés egyértelműen ünnepelte (és ahol még uralmon vannak: ünnepli) az ellenségekkel szembeni brutalitást és erőszakot. Nem ritkák a lefejezésre, csonkításra felszólító írásos anyagok, melyekkel – úgymond – „hitelesíteni lehet” az iszlám törvényeket (mármint azokat, melyeket a radikálisok olvasnak ki az amúgy békés Koránból). A fórumokon sem tíz éve, sem mostanság nem ritka, ha hölgyek keresetlen szavakkal jelzik, hogy hitharcosként vagy akár öngyilkos merénylőként mártírrá óhajtanak válni.
Egy női öngyilkos merénylő sérült áldozatai fekszenek a padlón orvosi ellátásra várva az északkelet-nigériai Maiduguri kórházban, 2017. augusztus 15-én
Fotó: AFP/Stinger
Az Iszlám Állam regnálásának két – kissé merész kifejezéssel élve – „színfoltja” volt az Al-Khansaa és az Umm al-Rayan brigád, mely kizárólag nőkből állt. Ezek feladata egy kívülálló szemében viszonylag egyszerűnek tűnhetett, hiszen nem tettek mást, mint kísérték a férfi harcosokat az ellenőrző pontokon és a razziákon. Ők kutatták át a nőket – s közben olyan férfiakra vadásztak, akik bármi okból fátyol vagy nikáb alatt óhajtottak elbújni a regnáló hatalom elől. De azt is rigorózusan vizsgálták, hogy nőtársaik mennyire tartják be az ISIS szigorú öltözködési és erkölcsi szabályait.
Ez utóbbi tevékenységet átélt alanyok utóbb azt nyilatkozták, az minden volt, csak éppen kedves nem. A nyilvános megszégyenítéshez már elég volt valami oda nem illő termék, például egy fülbe dugott lejátszó nyugati zenével, esetleg ruha alatt eldugott, bűnösnek kikiáltott könyv vagy sajtótermék. A kegyelem szót a női rendfenntartók hírből sem ismerték, így az összes esetben borítékolható volt a – gyakorta egészen brutális – retorzió.
Az pedig már csak amolyan ráadás, hogy egy-egy „bukta” után a lakásra is kiszálltak a brigádok tagjai körbenézelődni. A letartóztatott, börtönbe zárt lányok és asszonyok pedig olyan megrázó sorsokról számoltak be, amit nehéz gyomorforgás és/vagy könnyek híján elolvasni – különösen annak fényében, hogy a kiszolgáltatottakkal szembeni erőszakot az esetek döntő részében magukból kivetkőző nők követték el.
Elszörnyesztő példaként külön kiemelhető a sorból a 2014 februárjában Rakkában felállított, többségében brit migránsokból álló Al-Khansaa rémuralma azokkal szemben, akik nem viselkedtek az ISIS szerint elvárt módon. A hírek alapján legkevesebb tizenöt nő arcát csúfították el savval pusztán azért, mert nem viseltek nikábot, míg egy édesanyát tüskés bilinccsel kínoztak amiatt, mert nyilvános helyen szoptatta gyermekét.
Az elemzések szerint az iszlám terroristákhoz bármely időszakban Nyugatról csatlakozó nők döntéseit elsősorban valamiféle hamis romantika, míg a Közel-Keletről érkező utánpótlást a korábban keményen beléjük nevelt vakhit és a civilizációval szembeni általános gyűlölet jellemzi. Az utólagos szociológiai vizsgálatok azt mutatják, a nyugatiak java második vagy harmadik generációs bevándorlócsaládok gyermeke. Olyan – jellemzően – kamasz vagy ifjúkorban lévő lányok, akik talajtalannak érzik magukat. De mindezen túl a kalandvágy, az elidegenedés érzése, a saját életükkel való elégedetlenség is komolyan esik a latba.
A szélsőséges szervezetekre jellemző a gondosan megtervezett és lebonyolított médiakampány, amely számos nyelven és különféle platformokon igyekszik összegereblyézni a célanyagot. E médiákban a szélsőséges szervezetekhez már korábban csatlakozó női támogatókra összpontosítanak azért, hogy bemutassák, az ő életkörülményeik mind anyagi, mind lelki téren messze jobbak, mint Nyugaton. A romantikára kapósaknak pedig ott az örök lehetőség, hogy feleségül menjenek egy-egy olyan külföldi harcoshoz aki hősies, áldozatkész figurának tűnik föl a szemükben.
Az azonosságkeresés egyik csúcsa pedig az öngyilkos merénylővé válás lehetősége. Utóbbira sajnos újabban Afrikában egyre több a példa, de a Közel-Kelet is számos efféle esetet tud felvonultatni.
Írta a Magyar Hírlap
