Törött gerincű tengeri óriást vettek videóra

Törött gerincű tengeri óriást vettek videóra

A torzhátú hosszúszárnyú bálnát (Megaptera novaeangliae) még 2023 decemberében örökítette meg egy drón kamerájával Alexander Schmidt fotós. Stephanie Stack biológus azt nyilatkozta a képeket látván, hogy bár a bálnák rendkívül rugalmas élőlények, vannak olyan sebesülések, amelyekhez ők sem tudnak alkalmazkodni. A törött hát megnehezíti az úszást, emiatt pedig az állat kevésbé jól tud táplálkozni és kiszolgáltatottabb a ragadozókkal szemben is, mindezek pedig jelentősen rontják a túlélési esélyeit.

Az eldeformált gerinc továbbá minden bizonnyal rengeteg fájdalommal és stresszel is jár.

Objektum doboz

Azt nem tudni, hogy a felvételen szereplő egyed pontosan mikor és hogyan sérült meg, de feltehetőleg egy hajó lehet érte a felelős, mivel a vízi járművek évente több ezer bálna halálát okozzák. A tavalyi év márciusában például Spanyolországban figyeltek meg egy törött hátú közönséges barázdásbálnát (Balaenoptera physalus), amelynek a sebesülését szintén hajó okozhatta, következtében pedig valószínűleg szép lassan éhen pusztult.

Írta a Magyar Hírlap