Az MLS-ből érkezhet új támadó a Debrecenhez – sajtóhír

Az MLS-ből érkezhet új támadó a Debrecenhez – sajtóhír

Megbízható tengerentúli források szerint a Debreceni VSC az MLS-ből készül megerősíteni a játékoskeretét…

(Photo by Melinda Meijer/ISI Photos/Getty Images)

Tom Bogert értesülései szerint a Debreceni VSC szemet vetett az MLS-ben szereplő Houston Dynamo kevés lehetőséghez jutó izlandi csatára, Thorleifur Úlfarsson, aki hamarosan a hajdúságiak játékosa lehet.

A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában kezdte pályafutását, majd 2021-től az Egyesült Államokban tanult és a Duke Egyetem csapatában focizott. Ezt követően a 2022-es Super Draft alkalmával került a Dynamóhoz. A texasia gárda színeiben az első MLS-szezonjában 31 mérkőzése alatt négyszer talált be, míg a 2023-as idényben 18 fellépés jutott számára, melyeken háromszor volt eredményes, de csupán egyetlen alkalommal volt kezdő, így a több játéklehetőség reményében szerződhet vissza Európába.

A Thor becenévre hallgató támadó egyelőre csak az izlandi korosztályos válogatottakban játszott, hazája felnőtt nemzeti csapatában még nem szerepelt.

fociclub