Fiatal argentin védőt igazolt a Werder – HIVATALOS

Fiatal argentin védőt igazolt a Werder – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a tehetséges argentin középhátvéd a Bundesligába tette át a székhelyét…

(Photo by Satiro Sodré/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen bejelentette, hogy leigazolta az argentin Defensa y Justicia tehetséges védőjét, Julián Malatinit.

A 22 éves hátvéd a Talleres Córdoba csapatában nevelkedett, amely felnőtt együttesében 2022 végéig 43 tétmérkőzésen játszott. Malatini ezt követően a 2023-as esztendőre kölcsönben a Defensához került, később véglegesítették is. Az Halcón színeiben az elmúlt év során 41 meccsen játszott, rendszeres szereplője volt a Copa Sudamericana előző kiírásában az elődöntőig menetelő csapatnak: 11 nemzetközi mérkőzésen lépett pályára a hazai bajnokik és kupameccsek mellett.

Malatini gyakori résztvevője volt a különböző argentin korosztályos válogatottaknak. Jelenleg is tagja az olimpiai selejtezőre készülő U23-as nemzeti csapatnak, és a hírek szerint a klubváltása ellenére részt vehet az eseményen, így majd azt követően, februárban csatlakozhat új klubjához.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub