NATO-tábornok: „A NATO már készül Putyin baltikumi villámháborújára”

NATO-tábornok: „A NATO már készül Putyin baltikumi villámháborújára”

Vészterhes forgatókönyvet vázolt fel a NATO-erők német parancsnoka a Times hasábjain. Jürgen-Joachim von Sandrartnak az a rémálma, hogy Oroszország egy nap megindul a balti államok ellen, ám mire a szövetség mozgósítja erőit, elkésik a hatékony közbeavatkozás szempontjából – írja a mandiner.hu.

Feltételezése szerint a helyi orosz kisebbség segítségével, villámgyorsan lebonyolítanák egy manipulált népszavazás formájában a hatalomátvételt, és kész helyzetet teremtenének, az orosz atomernyő védelme alá helyeződne az elfoglalt terület.

A parancsnok véleménye szerint a Nyugat nem lehet gyenge, mert azzal az oroszokat erősíti.

Elmondása szerint a NATO hiába van fölényben az oroszokkal szemben, időbe és pénzbe telik, mire felkészül csapataival egy orosz invázióra, míg a hazai pályán mozgó ellenfélnek kedvezne a terep és a földrajzi közelség is.

Az altábornagy az interjúban azért egy pozitív kimenetelre is rámutatott, úgy látja: a szövetség a legjobb úton halad, hogy elrettentő hatást tudjon kifejteni és meg tudjon gátolni egy esetleges háborút.

Írta a Magyar Hírlap