Az AS Roma uruguayi válogatott játékosa Brazíliába igazolt – HIVATALOS

Az AS Roma uruguayi válogatott játékosa Brazíliába igazolt – HIVATALOS

A brazil labdarúgó-bajnokságban (Campeonato Brasileiro Série A) szereplő Flamengo együttese az olasz élvonalat (Serie A) erősítő Farkasoktól igazolt hátvédet.

A Flamengo hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták az AS Roma csapatától Matías Vinát. A brazilok 8,1 millió eurót fizettek az olaszoknak a balhátvédért, akivel egy hosszú távú 2028 év végéig szóló szerződést kötöttek meg.

A 35-szörös uruguayi válogatott labdarúgó hazájában, a Nacional együttesében nevelkedett, majd innen igazolt a brazil Palmeiras csapatához 2020 januárjában és még ugyanebben az évben áttette székhelyét Olaszországba az AS Romához. Vína 2023 januárjában kölcsönbe került a Borunemouth gárdájához fél évre, majd ugyanennyi időre az elmúlt nyáron a Sassuolóhoz. A római alakulatnál 44 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken gólt nem jegyzett, gólpasszból pedig kettőt osztott ki.

fociclub