Így nyerhetünk a lottón a „szakember” szerint

Az emberek mindennapjait nagymértékben befolyásolja a csillagok állása, legyen szó akár szerelemről, karrierről vagy anyagi fellendülésről. Nincs ez máshogy a szerencsével sem. Az idei esztendő pozitív hatásait egy kis boszorkánysággal fel lehet erősíteni.

„A mágia nagyon összetett tudomány. Sok tényezőn múlik a siker, amik egymásra hatást gyakorolnak. Ezért érdemes szakember segítségét kérni a személyre szabott tanácsokban, például a szerencseszámok és a szerencsés időszakok meghatározásában” – vélekedik Szegedi Erika, aki úgy gondolja, hogy mindenkire más és más hatást gyakorolnak a különböző időszakok és periódusok. Így nem lehet mindenben általánosítani, de az örökérvényű praktikákat azért érdemes alkalmazni a siker érdekében.

Akik a kínai horoszkóp szerint a sárkány évében születtek, azok számára nagyon kedvező most a csillagok állása. Ők most Fortuna kegyeltjei, így bármibe kezdenek, siker koronázza az útjukat.

„De a többiek se csüggedjenek, hiszen mindenki szerencseszáma más és más. Ezeket egyénre szabottan lehet meghatározni. Szükséges hozzá a születési év és a dátum. Szakember tudja legprecízebben megmondani, milyen számok kísérik végig az egyén életútját” – mondta a főboszorkány.

Egy példa erre: A 1949. 07. hó 10-én születettek szerencseszámai: 10, 27, 49, 56, 83

A szerencse nem egy alkalom után mutatja meg az arcát, Szegedi Erika szerint. Ezért ha valaki felad egy lottószelvényt és megjátssza a számait, akkor nem biztos, hogy a következő héten be is zsebelheti a nyereményt. Ez ennél hosszabb folyamat, aminek a legfontosabb alapköve, hogy a boszorkányságok csak azoknak segítenek, akik valóban hisznek benne!

Néhány otthon is elvégezhető praktika

Ahhoz, hogy bevonzzuk a szerencsét, szükséges egy kis mágia. Kell egy zöld (siker, szerencse) és egy aranyszínű (gazdagság) gyertya és egy papírpénz, ami forgalomban van. Ezt háromszögbe kell összehajtani és berakni a gyertyatartó alá, úgy meggyújtani a gyertyákat.

A telehold és a növekvő hold hozza meg leginkább a sikereket

Szegedi Erika úgy gondolja, hogy a fogyó hold időszakában felesleges pénzkidobás a szerencsejáték, kivéve azoknak, akik a fogyó hold idején születtek. Mert számukra ellentétesen hat, náluk felerősíti a pozitív energiákat.

„Hetente egyszer érdemes széthinteni az udvaron vagy a ház körül 10-15 dkg cukrot, mert elősegíti a gazdagság, a boldogság és a jólét megteremtését. Ha ezt megismételjük sóval is, az pedig távol tartja a gonoszt a háztól” – tanácsolja a főboszorkány.

Szerencsekövek

A szerencse bevonzására a legalkalmasabb a holdkő. Érdemes beszerezni, ha szeretne valaki változtatni a negatív szériáján. Ezt a gyönyörű, kék színű követ mindig tartsuk magunknál, mert úgy fejti ki igazán a hatását, figyelmeztet Szegedi Erika. Ám amikor lottózunk, legjobb, ha ráhelyezzük a szelvényre.

„Nagyon fontos! A hitünket nem szabad elveszíteni” – hangsúlyozza Szegedi Erika. Ezek a praktikák nem egy alkalomra szólnak. Ha holnap elmegy valaki, vesz egy követ, ráteszi a szelvényre és nem nyer, ne azt mondja: ez nem működik!

Hogy aztán ezek a praktikák tényleg segítenek-e, mi nem tudhatjuk, eldönti ki-ki maga. Csak nehogy úgy járjunk, mint a viccbeli lottózó, aki azt kérte az úristentől: „adj nekem egyszer végre telitalálatot!”, mire az úristen így válaszolt: „Akkor legalább egyszer vegyél egy szelvényt!”

Írta a Magyar Hírlap